Pesti Srácok

Félmilliárdos csalás Széchenyi Kártya programmal

Félmilliárdos csalás Széchenyi Kártya programmal

Egy képzett szakemberekből álló bűnszervezet mintegy félmilliárd forintot csalt a kis- és középvállalkozásoknak állami garanciával és kamattámogatással nyújtható Széchenyi Kártya programmal; a nyomozás 43 gyanúsított elleni vádemeléssel zárult - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kedden az MTI-vel.

A könyvvizsgálói és adószakértői ismeretekkel bíró szakemberek által irányított bűnszervezet hamis iratok, banki igazolások felhasználásával, egy céghálózaton keresztül, stróman ügyvezetők segítségével nagy összegű vállalati hiteleket vett fel több ismert pénzintézettől. A cégeket prosperáló társaságoknak tüntették fel hamis számlák, manipulált banki igazolások, fiktív mérleg adatok, eredmény kimutatások, főkönyvi adatok segítségével, majd - a kölcsön folyósítását követően - elérhetetlenné tették azokat a hitelező banknak.

A banki ügyintézésre büntetlen előéletű embereket alkalmaztak, akik a hitelösszeg jóváírása napján a pénzt kisebb tételekben, készpénzben felvették vagy továbbutalták. A kiutalt hitelösszegeket újabb vállalkozások tőkéjének növelésére fordították, ezáltal hitelképessé téve őket újabb kölcsönök felvételére.

PestiSracok facebook image

Annak érdekében, hogy az illegális jövedelmeket elválasszák a forrástól, a bevételeket úgy rejtették el, hogy a jövedelem végállomása, valamint a bűncselekményből származó pénz közötti kapcsolatot ne lehessen felderíteni. A pénz útjának álcázására keresztező és fedő műveleteket, téves, hibás utalásokat, illetve többszöri, több cég közötti követhetetlen, látszólag rendszertelen, azonban az elkövetők által előre megtervezett átutalásokat hajtottak végre.

A bűncselekményből származó vagyont beillesztették egy legálisan alapított vállalkozásba, ott bevételként tüntették fel, és mind a bevételi, mind a kiadási könyvelési adatokat meghamisították.

A bűnszervezet feje, egy 48 éves debreceni nő jelenleg is előzetes letartóztatásban van. Ellene több büntetőeljárást is indítottak. A három irányító közül az egyik szökésben van, ellene nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A szövevényes ügy bizonyítására a nyomozók négy szekrényt megtöltő könyvelési anyagot foglaltak le, és 40 terabájtnyi adatot dolgoztak fel - írták a közleményben.

Az adóhatóság pénzügyi nyomozói üzletszerűen, különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás és különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett csalás miatt javasolnak vádemelést a Hajdú-Bihar megyei Főügyészségnek.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.