Pesti Srácok

"Lázár HAZUDIK" – posztolta a Hír Tv felelős szerkesztője

"Lázár HAZUDIK" – posztolta a Hír Tv felelős szerkesztője

György Zsombor, a Hír Tv és a Magyar Nemzet munkatársa szerint éppen a fordítottja igaz annak, amit a Miniszterelnökség első embere csütörtökön mondott: nem a Simicska-tévé bojkottálja a Fideszt, hanem "a kormányzat bojkottálja a Hír Tv-t, a Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót". A Fidesz tapolcai jelöltje sem adott nekik interjút - írta a Hír Tv munkatársa.

Élesen reagált a Miniszterelnökség vezetőjének csütörtöki nyilatkozatára György Zsombor, a Hír Tv felelős szerkesztője. György Lázár János azon kijelentésére reagált, mely szerint a Simicska-birodalom, közelebbről nézve a Hír Tv és a Jobbik között szép barátság van kibontakozóban.
György Zsombor pénteken a Facebookon üzent a miniszternek. Először idézte Lázárt, aki állítólag azt is megjegyezte, hogy a Hír Tv-n mostanában diszkriminálják a kormánypárti politikusokat, majd folytatta:
"mint a televízió felelős szerkesztője ezúton ki- és bejelentem, büntetőjogi felelősségem teljes tudatában, hogy Lázár János nem csak cinikus, hanem egy hazug politikus. Még egyszer: HAZUDIK!!! A valóság az ő állításával szemben az, hogy a Fidesz és a kormányzat bojkottálja a Hír Tv-t, a Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót, a demokrácia alapvető elveit, értékeket rúgva fel. Megjegyzem, a Fidesz tapolcai jelöltjét is felkértük, hogy adjon interjút. Ő ezt elutasította. A végeredményt mindenki ismeri. A tanulságokat mindenki levonja."
György Zsombor szavaira a Mandiner figyelt fel.
Forrás: hvg.hu/Mandiner
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Ki hozhatta be a marhavészt? - Az Öreg vendége Prof. Dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora

Az Öreg április 10.
A Széchenyi-díjas professzor szerint a vírus, a ragadós száj-és körömfájás a középkor óta Európában van. Mégis nálunk 52 év óta nem volt volt. Az Európai Unióban legutóbb 2001-ben Nagy-Britanniában ütötte fel a fejét a vírus, amikor is 6 millió szarvasmarhát kellett leölni. Ez óriási gazdasági károkat okozott, még a kulturális, turisztikai programokat is el kellett halasztani Angliában. Magyarországon a legnagyobb higiéniai elővigyázatosság ellenére újra megjelent a vírus. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora úgy látja, hogy akarattal nem fertőzhette meg senki sem a szarvasmarhákat, még ha nyomozás is indult az eredet kikutatására. Ugyanis szél útján is terjedhet a vírus és ami a legvalószínűbb- vélte a professzor, hogy emberi hanyagság okozhatta a fertőzést. Szerencsére csak néhány telepen fedezték fel a ragadós száj-és körömfájást, amit azonnal lokalizálták.