Pesti Srácok

Nekiesett Gyurcsánynak az MSZP nőtagozata

Nekiesett Gyurcsánynak az MSZP nőtagozata
Provokatív, támadó hangvételű levelet írt a DK vezetőinek az MSZP nőtagozata, tudta meg az Index. A szocialista asszonyok azt sérelmezik, hogy Gyurcsány Ferenc a tapolcai kampány hajrájában a korrupcióval vádolta az MSZP-t egy interjúban. A levélben odáig mennek, hogy Gyurcsány elnökként is kárt okozott az MSZP-nek.

Emlékezetes, Gyurcsány Ferenc pár héttel ezelőtt adott interjút a Figyelőnek, amelyben az MSZP korrupciós érintettségéről, illetve Puch László és Simicska Lajos szoros kapcsolatáról beszélt. Az MSZP-ben már akkor nagy vihart kavart, hogy a DK elnöke a tapolcai kampány véghajrájában szapulja egykori pártját, amellyel ráadásul közös jelöltet indít.

"Árulás", "szándékosan árt a jelöltnek", "Orbán kottájából játszik", "a Jobbikot erősíti" – ilyen mondatok hangzottak el háttérben magukat mérvadónak nevező szocialista politikusoktól, akik legfőképp az interjú időzítésén értetlenkedtek.

Nyilvánosan azonban épp a kampány miatt senki nem reagált, Tóbiás József pártelnök, illetve az interjúban emlegetett Puch László volt pártpénztárnok is elhárította a kérdéseket.

Az MSZP nőtagozata azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Az Index birtokába került egy levél, amelyet a nőtagozat elnöksége múlt héten a DK elnökségének küldött. A nőtagozatot amúgy az a Gurmai Zita vezeti, aki az MSZP országos elnökségének is tagja, vagyis a levélben foglaltak nem állnak messze a pártvezetés álláspontjától.

A levélben a nőtagozat rögtön a Figyelő-interjúval indít, amelynek "sem motivációját, sem az időzítését" nem értik. Szerintük a cikkben leírtak minimum megkérdőjelezhetőek, de azt kell, hogy mondjuk inkább feleslegesek és sajnálatukra, meglehetősen gyanúsak.

A másfél oldalas levélben a szocialista nők hosszan értetlenkednek, hogy miért egy közös kampány közepén "a DK és az MSZP közös jelöltjének esélyeivel mit sem törődve" adta Gyurcsány ezt az interjút, amelynek "igazságtartalma finoman szólva is kétséges". A nőtagozat azt sem érti, miért nem személyesen tisztázta a dolgot az érintettekkel, vagy miért nem tett feljelentést annak idején.

A provokatív hangvételű levélben a nőtagozat azt állapítja meg, hogy Gyurcsánynak szerintük nem sikerült túllépnie azon a korszakon, amikor Gyurcsány vezette az MSZP-t. A korszakról amúgy ilyen hangnemben ír a nőtagozat: "Ez a korszak sajnos nem illeszkedik szervesen pártunk múltjába, és a keletkezett kárt közösen kellett kezelnünk a közösségünk és még inkább szavazóink érdekében".

A nőtagozat a DK elnökségi tagjaitól igazából arra vár választ, hogy egyetértenek-e az interjú tartalmával és időzítésével, támogatták-e Gyurcsányt az interjú publikálásban. A nőtagozat azt is kérdezi, kell-e ezek után változtatni a "szövetségi stratégián, amely pártjaink között működik". A portál DK-s forrásokból megtudta, hogy az elnökség megkapta a levelet múlt héten, eddig nem válaszolt rá, és nem is fog rá válaszolni semmit. Egy ilyen levélváltás ugyanis a DK-s vezetők szerint csak mélyítené a vitát.

Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.