Pesti Srácok

A konzervatívok nyerték a választást Angliában

A konzervatívok nyerték a választást Angliában

A brit Konzervatív Párt valószínűleg megszerezte az önálló kormányalakításhoz szükséges abszolút többséget, így 2010 után ismételten sikerült győzelmet aratnia legnagyobb ellenfele, a Munkáspárt felett.

David Cameron eddigi miniszterelnök alakíthatja meg Nagy-Britannia következő kormányát is. A választások eredménye a brit közvélemény-kutató szakma súlyos, egyelőre magyarázatra váró kudarcát is jelenti, az előzetes felmérések ugyanis hónapok óta gyakorlatilag azonos támogatottságot jeleztek a Konzervatív Pártnak és a Munkáspártnak.

A még nem végleges választási adatokat elemző szakértők a BBC-nek nyilatkozva 329 fős tory frakciót valószínűsítettek a 650 fős alsóházban, ez 22 fővel lenne több az előző, 2010-es választások után kialakult konzervatív frakció létszámánál. A felülvizsgált prognózis szerint az első számú vetélytárs, a Munkáspárt 233 mandátumot szerezhetett az alsóházban, 25-tel kevesebbet, mint öt éve, és 96-tal kevesebbet, mint a konzervatívok.

A legnagyobb választási katasztrófa azonban a Konzervatív Párttal eddig koalícióban kormányzó Liberális Demokratákat érte: a péntek reggeli előrejelzés nekik mindössze 8 mandátumot jósolt, 49-cel kevesebbet eddigi frakciójuk létszámánál.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.