Pesti Srácok

Az brit gazdasági elit kitart az EU-tagság mellett

Az brit gazdasági elit kitart az EU-tagság mellett

A brit üzleti szféra álláspontja egyértelmű: az EU-ban szükségesek ugyan a reformok, de Nagy-Britanniának ebben a megreformált unióban a helye. A Brit Iparszövetség (CBI) elnöke szerint az angol gazdaságban működő vállalatoknak ezt a véleményt mind hangosabban kell képviselniük.

Az üzleti szféra képviselői már eddig is többször felhívták figyelmet arra, hogy a brit gazdaság súlyos veszteségeket kockáztat, ha az ország kilép az EU-ból. Nemrégiben a legnagyobb brit vállalatok vezetői - köztük Sir Richard Branson, a Virgin vállalatbirodalom alapítója – figyelmeztették nyílt levélben a Konzervatív Párt által vezetett kormányt arra, hogy a brit gazdaság számára az EU-tagság a különböző becslések szélsőértékei alapján évente 31 milliárd és 92 milliárd font közötti többletbevételt jelent. Ez háztartásonként 1200-3500 font közötti éves jövedelmi plusznak felel meg. Sir Mike Rake, a CBI éves üzleti vacsoráján elhangzó, korábban közreadott beszédében úgy fogalmaz, itt az ideje, hogy "még feljebb tekerjük a hangerőt".

A gazdasági elit ezzel David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök azon terveire reagált, miszerint Nagy-Britanniában legkésőbb 2017 végéig népszavazást tartanak az EU-tagságról, de addig a kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét. A tárgyalások középpontjában az EU-társállamokból érkező munkavállalók bevándorlási szabályainak radikális szigorítása állna. A konzervatívok álláspontja az, hogy az EU-n belüli szabad munkaerőmozgás alapelve mindaddig ne vonatkozzék az újonnan felvett tagországokra, amíg a gazdaságaik nem zárkóznak fel a jelenlegi EU-tagállamok fejlettségi szintjének közelébe.

PestiSracok facebook image

A CBI elnöke érthetőknek tartja a bevándorlással kapcsolatos lakossági aggályokat, de a brit gazdaságnak életfontosságú a szakképzett külföldi munkavállalók befogadása; nélkülük például a brit állami egészségügyi szolgálat sem lenne működőképes. Sir Mike Rake szerint valójában a nyitottság vagy az elszigetelődés között kell majd választani, el kell dönteni, hogy Nagy-Britannia a jövőt akarja-e formálni vagy "visszavonul a múltba". Rake úgy ítéli, az EU-n kívüli alternatív elképzelések nem reálisak, mivel megvalósulásuk esetén Nagy-Britanniának csekély vagy éppen semmilyen befolyása nem maradna az Európai Unióban, viszont a költségeket továbbra is állnia kellene.

Forrás: MTI

Fotó: telegraph.co.uk

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.