Pesti Srácok

Az Európai Bizottság javaslata szerint több menekültet kellene befogadnunk

Az Európai Bizottság javaslata szerint több menekültet kellene befogadnunk

Az Alapjogokért Központ szerint jelentősen nőhet a menekültek száma Magyarországon az Európai Bizottság migrációs javaslata alapján. A központ legújabb, az MTI-hez pénteken eljuttatott elemzésében példaként hozták fel, hogy a javaslat alapján Magyarországnak 2014-ben majdnem hatszor annyi kérelmező számára kellett volna megadnia a menekültstátust, mint amennyien a jelenlegi szabályok alapján megkapták azt.

Az Európai Bizottság egy próbaprojekt keretében azt irányozná elő, hogy a nemzetközi védelemre jogosult menekülteket a tagállamok bizonyos kritériumok alapján számított százalékos arányban legyenek kötelesek befogadni a jövőben - írták. Hozzátették: 2014-ben összességében az Európai Unióban 625 ezer menekültügyi kérelmet nyújtottak be, ebből 185 ezer ember esetében adták meg a menekültstátust a tagállamok.

Bár 2014-ben Magyarországra csaknem 43 ezer illegális bevándorló érkezett, közülük csak mintegy 500-an kapták meg a menekültstátust, ami az összeurópai befogadott menekültlétszám alig 0,3 százaléka. Közölték, tekintettel arra, hogy a bizottság tervei szerint Magyarország befogadási részaránya 1,53 százalék lenne, a 2014-es adatok alapján például a 185 ezer, európai uniós szinten menekültként elismert ember közül mintegy 3 ezret kellett volna befogadni, ami majdnem hatszorosa a 2014-es 500 főnek.

PestiSracok facebook image

Figyelembe véve azt, hogy 2008 óta az EU-ba érkező, menekültstátusért folyamodók száma 400 ezerrel nőtt és a kérelmek mintegy harmadának helyt is adtak, vélelmezhető, hogy Magyarországon a kötelezően befogadandók száma a bizottság tervei alapján tovább nőne - olvasható az elemzésben. Az Európai Bizottság május 13-án hozta nyilvánosságra az EU-t érintő migrációs kihívásokra vonatkozó megoldási javaslatát. A javaslatnak egyelőre nincs jogi kötőereje a tagállamokra nézve.

Az Alapjogokért Központ szerint az ilyen jogi kötőerővel bíró, EU-s szinten szabályozott rendszer életbelépéséhez a tagállamok egyetértésére is szükség volna. Azonban a közelmúltban tett egyes államfői és kormányfői nyilatkozatok alapján arra lehet következtetni, hogy komoly vita bontakozhat ki az EU szervei és a tagállami döntéshozók között a menekültügy megoldására tett bizottsági javaslat kapcsán.

Forrás: MTI

Fotó: magyarhirlap.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.