Pesti Srácok

Görögország vagy kifizeti a nyugdíjakat, vagy törleszt az IMF-nek

null

Júniusra, de pesszimistább becslések szerint már májusban újabb mentőcsomagra lesz szüksége Görögországnak – számolt be a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap a görög államadósság kezeléséről szóló tárgyalásokon részt vevő forrásokra hivatkozva.

A tárgyalások egyes résztvevői már nagyon várják, hogy előálljon ez a helyzet, mert azt remélik, hogy a görög kormány végre felismeri, hogy reformok nélkül nem számíthat támogatásra. A végletesen szorult helyzet "lesz remélhetőleg a pillanat, amelyben megtörténik a fordulat" - mondta a Welt am Sonntag egyik forrása, megjegyezve, hogy igen hamar eljöhet ez a pillanat, "akár már a jövő héten".

PestiSracok facebook image

Egyes becslések szerint az athéni vezetés legfeljebb a májust vészelheti át az utolsó pénzügyi tartalékok mozgósításával. Mások szerint a radikális baloldali Sziriza vezette kormány június közepén vagy végén találja majd szembe magát azzal a dilemmával, hogy a nyugdíjakat fizesse-e ki, vagy inkább utalja át az IMF-nek az aktuális törlesztőrészletet.

Görögország akkor sem lábal ki egyhamar az államadósság-válságból, ha sikerül megállapodásra jutni és Athén megkapja a második hitelcsomag utolsó, 7,2 milliárd eurós részletét, mert a törlesztési kötelezettségek miatt már nyáron kiürülhet az államkassza. Ezért a harmadik mentőcsomagról "már most tárgyalni kellene" - mondta a lap egyik forrása.

Sigmar Gabriel német alkancellár, gazdasági miniszter egy vasárnapi lapinterjúban felvetette, hogy akár egy újabb, harmadik mentőporgamot is lehetne szervezni Görögországnak, de csak akkor, ha Athén végrehajtja a segítség feltételeként megszabott reformokat.

Az alkancellár hangsúlyozta, hogy a Grexit - Görögország távozása az euróövezetből - nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag is rendkívül veszélyes lenne. "Nem bízna senki Európában, ha az első nagy válságban szétesünk" - mondta Sigmar Gabriel a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak.

Forrás: MTI

Fotó: todayszaman.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.