Pesti Srácok

Harrach: Magyarországon nincs szükség a halálbüntetés bevezetésére

Harrach: Magyarországon nincs szükség a halálbüntetés bevezetésére

A vasárnapi pihenőnappal kapcsolatban a KDNP eredeti javaslata megengedőbb volt, mint a több egyeztetésen és módosításon átesett, végül elfogadott jogszabály – mondta a Magyar Hírlap pénteki számába adott interjúban Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője. Hozzátette, a törvény szerint a kormánynak van lehetősége esetleges kivételeket tenni, de úgy tűnik, egyelőre marad a szigorúbb változat. Harrach Péter azt mondta, a KDNP következő feladatának az időseket megtévesztő termékbemutatók ügyét jelölték ki.

A szintén KDNP-s javaslatként beadott magáncsőddel kapcsolatban Harrach azt mondta, ezzel a lehetőséggel a 2 és 60 millió forintnyi adóssággal rendelkezők élhetnek, akik pedig segítséggel sem tudnak törleszteni, vagy ezen az összeghatáron túl vannak, azokon a Nemzeti Eszközkezelő segíthet. Mint mondta, szerinte több tízezer ember élhet majd a magáncsőddel, de ő azt gondolja, hogy szükség lenne egy szociálisbérlakás-kezelő szervezetre is, amely az üres lakásokat tudná felhasználni.

A bevándorlással kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy fontos, hogy különbséget tegyünk a megélhetési bevándorlók és a menekültek között, az utóbbiak befogadása alapvető emberi kötelezettség. Harrach Péter a lapnak azt mondta: Európa nem tudja befogadni a világ minden részéről a jobb élet reményében érkezőket. A tapasztalatok szerint a különböző kultúrák nehezen vagy egyáltalán nem tudnak integrálódni – tette hozzá.

PestiSracok facebook image

"A hagyományos európai gondolkodás nem jut levegőhöz, és a dinamikus demográfiai fejlődést produkáló bevándorlók rövid időn belül kiszorítanak minket a földrészről" – fogalmazott, hozzátéve: nem kell sok idő ahhoz, hogy Európában többségben legyenek a részben fundamentalista elveket valló migránsok.

A halálbüntetésről szólva a KDNP frakcióvezetője azt mondta: az állam polgárai életének védelmében élhet ezzel az eszközzel, feltéve, ha nincs más lehetősége, ugyanakkor a három csapás törvénye vagy a tényleges életfogytiglan lehetővé teszi, hogy a veszélyes bűnözőket kizárják a társadalomból. Magyarországon nincs szükség a halálbüntetés bevezetésére – jelentette ki.

Forrás: MTI/hvg.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.