Pesti Srácok

Kövér: A magyar kisebbségi modell lehetne a minimum Európában

Kövér: A magyar kisebbségi modell lehetne a minimum Európában

A házelnök szerint jó lenne, ha más országokban "az lenne a minimum, amit mi tudunk nyújtani a kisebbségeknek". Kövér vasárnap a Dunának, a közmédia nemzetiségi napi műsorfolyamában beszélt arról, hogy az európai országok többségében még annyi jogosítványuk sincs a kisebbségeknek, mint a magyar Országgyűlésben.

A közmédia kezdeményezésére vasárnap a rádió- és televíziós csatornákon - a Dunán, a Duna Worldön, az M1-en, az M2-n, a Kossuth, a Petőfi és a Bartók Rádióban - a Magyarországon élő 13 nemzetiség szokásait, hagyományait mutatják be. Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Dunának adott interjújában jelezte, mindenképpen támogatja, hogy a közmédia egy évben legalább egyszer kiemelten foglalkozzon a Magyarországon élő nemzetiségekkel, ráirányítsa a figyelmet a tizenhárom nemzetiség kultúrájára.

Kérdésre azt mondta, ha az Országgyűlésben lévő nemzetiségi szószólók vagy bizottságok előterjesztenek ilyen kezdeményezést, a parlamentben is lehet majd egy ilyen nap. Kövér László kiemelte: a nemzetiségek parlamenti képviselete ügyében Magyarország két évtizeden keresztül volt alkotmányos mulasztásban, a kétharmados többség kellett ahhoz, hogy a képviselet megvalósuljon.

PestiSracok facebook image

Szerinte a szószólóság megszerzése gyakorlatilag automatikus volt, a tizenhárom nemzetiségből kilencnél ugyanakkor matematikailag eleve elérhetetlen volt az önálló, teljes értékű parlamenti képviselet megszerzése. A házelnök szerint túl rövid idő telt el ahhoz, hogy elemezni lehessen, bevált-e a jelenlegi rendszer.

A parlamentbe került szószólók még "próbálják kitaposni maguknak a nem járt ösvényt" - fogalmazott Kövér László, megjegyezve: a szószólók az elmúlt időszakban több kezdeményezéssel is éltek, és nemcsak nemzetiségi tárgyú törvényekben, hanem például a költségvetési törvénnyel kapcsolatban is.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.