Pesti Srácok

Megkezdték a veszélyes anyagok elszállítását az Illatos útról

Megkezdték a veszélyes anyagok elszállítását az Illatos útról

Megkezdték a mintegy ezer hordó veszélyes hulladék elszállítását a Budapesti Vegyiművek Illatos úti telephelyéről.

illatos ut 2

Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott tegnap a helyszínen tartott ártájékoztatón elmondta: a szállítás költségei rendelkezésre állnak, az egyelőre a telephelyen maradó többi veszélyes hulladékot hónapokon belül elszállítják.

PestiSracok facebook image

Közölte továbbá: az előzetes laboreredmények azt mutatták, hogy bizonyos folyamatok "negatív irányba mozdultak el", ezért döntöttek a legveszélyesebb anyagok azonnali elszállításáról.

illatos ut 3

A kormánymegbízott hangsúlyozta, hogy fontos a többi hulladék elszállítása is. Ennek érdekében a jövő hét első felére előterjesztést készít a kormánynak, amelyben egy kormányhatározat kidolgozását kezdeményezik, hogy a közbeszerzési eljárást minél előbb ki tudják írni a maradék hulladék elszállítására.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök délután sajtótájékoztatón jelentette be, hogy azonnali helyszíni vizsgálatot rendelt el az Illatos úti telephelyen, ahol mintegy 2800 tonna hulladékot helyeztek el illegálisan.

illatos ut 1

A költségeket 1,1 milliárd forintra becsülte, amelyet - mondta - a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) kell megelőlegeznie, ezt követően pedig ez az összeg a felszámolás alatt lévő vegyiművek vagyonából érvényesíthető.

illatosutvegyiuze_444

A veszélyes hulladék elszállítását már több ellenzéki párt is szorgalmazta. Baranyi Krisztina, az Együtt IX. kerületi önkormányzati képviselője a sajtótájékoztató után újságíróknak azt mondta, márciusban kezdett foglalkozni a kérdéssel, egy bejárás után lett sajtóvisszhangja az ügynek. A képviselő óriási sikernek nevezte, hogy alig három hét alatt megoldást találtak, ugyanakkor hiányolta, hogy a talajvíz és a talaj kármentesítésével egyelőre nem foglalkoznak, ez szerinte legalább akkora probléma, mint a veszélyes anyagok tárolása.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.