Pesti Srácok

Megúszhatja a börtönt Simon Gábor

Megúszhatja a börtönt Simon Gábor

A Napi Gazdaság szerint az ügyészségi nyomozók nem jöttek rá, honnan volt 240 millió forintja Simon Gábornak, és az is lehet, hogy nem kap büntetést, az osztrák bankszámlán az adóhátralék megfizetése után megmaradt 100 millióját pedig el is költheti.

Lényegében lezárult az MSZP egykori elnökhelyettesének ügyében folytatott nyomozás – tudta meg a Napi Gazdaság. A lap pénteki számában megjelent írás szerint a Simon Gáborral szemben okirathamisítás, adócsalás és más bűncselekmény gyanúja miatt indult büntetőeljárásban rövidesen megkezdődik az iratismertetés, a volt politikust egyszer még beidézik az ügyészek, és közlik vele a végleges gyanúsítást. Az újság úgy tudja, a nyomozóknak nem sikerült kideríteniük, hogy milyen forrásból származik az eltitkolt 240 millió forint.

Simon Gábor az eljárás során visszafizetett több mint 128 millió forint adóhátralékot, ennek a lépésnek a lényege a védekezés szempontjából az, hogy költségvetési csalás gyanúja esetén a kettőtől nyolc évig terjedő büntetési tétel korlátlanul enyhíthető, ha a gyanúsított még a vádirat benyújtása előtt megtéríti az okozott kárt – írja a Napi Gazdaság.

PestiSracok facebook image

A lap forrásai szerint könnyen megtörténhet, hogy Simon Gábor nem, vagy csak nagyon rövid időre kerül majd rács mögé a bíróság jogerős ítéletét követően. Az pedig szinte bizonyosra vehető, hogy a bécsi bankszámlán parkoltatott vagyon megmaradó részével – több mint 100 millió forinttal – minden további nélkül rendelkezhet majd a volt szocialista országgyűlési képviselő – olvasható a Napi Gazdaságban.

Forrás: MTI/Napi Gazdaság

Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.