Pesti Srácok

Mindhárom településen független jelölt nyert

null

Három településen tartottak ma időközi polgármester-választást: Nyírkátán, Szúcs községben és Udvariban. Mindenhol független jelölt lett a polgármester.

Kökény Béla független jelölt nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást a Heves megyei Szúcson - közölte Benkár József, a település jegyzője. Elmondta: a választási névjegyzékben szereplő 321 lakos közül 213-an szavaztak, két voks érvénytelen volt. A négy jelölt közül Kökény Béla 125, Tóth Tamás Lászlóné (független) 47, Gombár Józsefné (független) 38, Németh Zsolt (Munkáspárt) egy szavazatot kapott. Azért volt szükség időközi polgármester-választásra Szúcson, mert a korábbi vezető, Egyed Zsigmond (független) lemondott tisztségéről.

Szintén független jelölt nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Nyírkátán - közölte a nyírcsászári közös önkormányzati hivatal jegyzője. Kerekes Imre elmondta: a győztes, Lakatos Sándor Attila 631 szavazatot kapott, mögötte Oláhné Kocsis Margit (Fidesz-KDNP) végzett 502 vokssal. A harmadik jelöltre, Nyeste Andrásra (Munkáspárt) egy választó szavazott. A választáson az 1495 szavazásra jogosult helyi lakos közül 1153-an járultak az urnákhoz, így a részvétel 77,12 százalékos volt.

PestiSracok facebook image

Az időközi polgármester-választást azért tartották, mert a Nyírbátorhoz közeli település vezetője, Jeney Sándor (Fidesz-KDNP) februárban elhunyt. A tavaly október 12-i önkormányzati választáson Jeney Sándor 603 voksot kapott, a második helyen akkor a mostani győztes, Lakatos Sándor Attila végzett 477 szavazattal.

Udvardiban az eddigi polgármester nyerte az időközi választást. A választáson ketten indultak, Peszt Attila 101, Szabó Katalin független jelölt 86 szavazatot kapott - mondta Tokainé Mézes Mária. A 333 lakosú településen a 284 választásra jogosult közül 187-en mentek el szavazni, érvénytelen voks nem volt - tette hozzá.

A községben azért rendeztek időközi választást, mert tavaly októberben nem sikerült polgármestert választani, az egyetlen jelölt ugyanis a voksolás előtt nem sokkal visszalépett. A február 8-ra kitűzött időközi polgármester-választás jelölt hiányában elmaradt. Peszt Attila 1993-tól 2014-ig független polgármestere, 2014. októbertől ügyvivő polgármestere volt a településnek.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.