Pesti Srácok

Orbán nem akar köztársasági elnök lenni

Orbán nem akar köztársasági elnök lenni

"Nulla alatt van annak az esélye, hogy köztársasági elnök legyek", a Hvg.hu szerint ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Székesfehérváron. Azt is mondta, hogy az "ő világa" a miniszterelnökség, és ettől a poszttól legfeljebb a választók "távolíthatják el".

Az Index szerint azt is mondta, hogy "a köztársasági elnöki nem az a munka, amire az ország jól tudna használni". Egyébként a Hír TV kérdezte arról, hogy átadná-e a miniszterelnöki posztot Lázár Jánosnak, hogy inkább államfő legyen.

A lap szerint, amikor Orbánt Gyurcsányról kérdezték, úgy tett, mintha nem jutna eszébe a volt miniszterelnök pártjának (DK) és cégének (Altus) neve. Ennek ellenére támogatja, hogy a parlament vizsgálja felül, mennyi pénzt kapnak támogatásként

PestiSracok facebook image

A Hvg azt írja, Orbán szerint a halálbüntetés vagy a menekültügy "nem kávéházi stratégia", nem azért beszél róla, hogy a Fideszt érintő botrányokról elterelje a figyelmet, szerinte ezek komoly kérdések, amelyekről beszélni kell. Szerinte, ha most nem szerzik meg a jogot a tagállamok, hogy ezekről a kérdésekről döntsenek, akkor később már nem lehet visszacsinálni a bekövetkező változásokat, ezért ellenzi az EU menekültügyi javaslatát.

Forrás: Hír24.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?