Pesti Srácok

Sarkozy a köztársaság elárulásával vádolta a baloldalt pártja újjáalakuló kongresszusán

null

A köztársaság elárulásával vádolta szombaton a kormányzó baloldalt Nicolas Sarkozy volt francia államfő az általa vezetett legnagyobb ellenzéki párt újjáalakuló kongresszusán elmondott záróbeszédében.

"Ez az újjászületés napja" - hangsúlyozta az exelnök egy nappal azután, hogy a 2017 elnökválasztásra való felkészülés jegyében a párttagság megszavazta az általa javasolt névváltoztatást. A jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) mostantól a Köztársaságiak (Les Républicains) nevet viseli. A változtatást pénteken szavazta meg a párt tagsága 83%-os többséggel.

"Azoknak, akik azzal vádolnak minket, hogy el akarjuk orozni a köztársaságot, azt válaszolom, hogy ha nem árulták volna el, nem hagyták volna magára, nem süllyesztették volna mélyre, nem kellene most nekünk felemelnünk" - fogalmazott Sarkozy.

PestiSracok facebook image

A BBC szerint sokan felháborodtak a névválasztáson, egy közvélemény-kutatást idéznek, mely szerint az emberek 70%-a úgy véli, egyik párt sem sajátíthatja ki a republikánus, azaz köztársaságpárti elnevezést.

A Le Monde-ban megjelent cikk szerint „sértő és felelőtlen”, hogy Sarkozy olyan nevet választott pártjának, amely azt sugallja, hogy minden republikánust képvisel. Baloldaliak egy csoportja bírósághoz is fordult az ügyben, azzal érvelve, hogy a francia forradalom óta Franciaország minden polgára republikánus, azonban a bíróság elutasította kérésüket, hogy tiltsák meg Sarkozynek a párt átnevezését.

Sarkozy úgy nyilatkozott, hogy A Republikánusok névvel azokat akarja mozgósítani, akik látják, hogy a köztársaság napról napra hanyatlik, és ez ellen akarnak tenni valamit.

A politikus, aki 2012-ben elvesztette az elnökválasztást François Hollande-dal szemben, 2017-ben feltehetően újra indul majd az elnöki posztért.

Forrás: MTI/Vs.hu
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.