Pesti Srácok

TEK: Fel kell készülni az Iszlám Állam válaszcsapásaira

TEK: Fel kell készülni az Iszlám Állam válaszcsapásaira

Fel kell készülni az Iszlám Állam esetleges reakciójára, de a TEK főigazgatója szerint jelenleg nincs hír arról, hogy fokozódna Magyarország fenyegetettsége.

Évi egymilliárdos spórolást jelent a Terrorelhárítási Központ (TEK) létrejötte – mondta Hajdu János a Magyar Hírlapnak. Szerinte a szervezet az elmúlt öt évben munkájával csendesítette el bírálóit. A TEK-főigazgató emlékeztetett rá: a migráció és a terrorfenyegetettség jelentette kihívásokra gyorsan kell reagálni, s ez csak centralizált, speciális tudást összpontosító rendvédelmi erőkkel lehetséges.

A vezérőrnagy közölte: 2010-ben 24 egység működött, mindegyik saját költségvetéssel, a többiekétől eltérő felszereltséggel, kiképzéssel. Ezt a "szerteágazó, szétcsúszott, tagolt rendszert" átszervezve és központosítva jött létre a TEK. "Ha bárhol a világban egy magyar állampolgár bajba kerül, kell lennie egy olyan szervezetnek, amelynek tagjai elmennek és segítenek neki. Ezt várják tőlünk az emberek" – tette hozzá.

PestiSracok facebook image

„Jelenleg sem nekünk, sem a társszolgálatoknak nincs olyan információjuk, ami azt mutatná, hogy ha Magyarország szerepet vállal az amerikaiak által kezdeményezett koalícióban, akkor emelkedne a fenyegetettség” – tette hozzá. Hajdu elismerte, ez változhat, de szó sincs arról, hogy mostantól emiatt „vörös riadó” lenne. Ugyanakkor fel kell készülni az Iszlám Állam esetleges reakciójára, a kint szolgáló katonáink, illetve a térségben dolgozó magyarok veszélyeztetettsége nőni fog.

Forrás: Magyar Hírlap/Hír24.hu

Fotó: atv.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.