Pesti Srácok

A görög kormányfő az ultimátum elutasítását várja a népszavazástól

null

A görög parlament jóváhagyta szombatra összehívott, az éjszakába nyúló, 13 órát tartó rendkívüli ülésén a népszavazást, amelyet Alekszisz Ciprasz kormányfő kezdeményezett az ország nemzetközi hitelprogramjáról.

A július 5-re előirányzott referendumot a 300 tagú parlamentben 178 képviselő támogatta, 120 törvényhozó pedig ellene szavazott, ketten pedig nem voksoltak. A kormánykoalíciónak 162 képviselője van a parlamentben.

A voksolás előtt elmondott beszédében Alekszisz Ciprasz kormányfő annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a görög nép határozott nemet mond a nemzetközi hitelezők ultimátumára a népszavazáson. A „határozott nem” utalás volt arra, hogy az athéni parlament 1940-ben elutasította az olasz hadsereg ultimátumát, hogy görög földre léphessen. A görögök két nemzeti ünnepe közül az egyiket, október 28-át ezért a „Nem napjának” nevezik.

PestiSracok facebook image

Keményen felrótta az eurózóna pénzügyminisztereinek, hogy szombati tanácskozásuk egy részéről kizárták egyik tagjukat, Jánisz Varufakisz görög pénzügyminisztert.

Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az Eurócsoport elnöke a pénzügyminiszterek szombati tanácskozása után kijelentette, hogy ha a görögök a jelenlegi úton mennek tovább, akkor a mentőprogram kedden véget fog érni.

Forrás: MTI/Origo.hu

Fotó: magyarhirlap.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.