Pesti Srácok

Áder: különbséget kell tenni a politikai menedékkérők és a jobb megélhetés miatt érkezők között

Áder: különbséget kell tenni a politikai menedékkérők és a jobb megélhetés miatt érkezők között

Áder János szerint a politikai menekülteket be kell fogadni, azokat viszont, akik csak gazdasági okokból, a jobb megélhetés reményében szeretnének Európába jönni, inkább Európán kívül, a szülőföldjükön kell tartani.

A köztársasági elnök csütörtökön olaszországi és szlovéniai első világháborús emlékhelyeket keresett fel. E látogatás alkalmával egy újságírói kérdésre elmondta: Magyarország - Olaszország mellett - az illegális bevándorlás által az egyik legsúlyosabban érintett ország. Tavaly év végén még kétezren kértek menedékjogot Magyarországon, ez a szám az idén már meghaladta az 50 ezret - közölte. Hozzátette: ha ez így folytatódik, ez az adat az év végére akár 100 ezer is lehet.

Áder János hangsúlyozta, hogy Magyarország álláspontja e kérdésben világos: a politikai menekülteket, a politikai okokból menedékjogot kérőket be kell fogadni, "azokat azonban, akik csak gazdasági okokból, csak a jobb megélhetés reményében szeretnének Európába jönni, azokat inkább Európán kívül, a szülőföldjükön kell tartani".

PestiSracok facebook image

Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Konrad Adenauer Alapítvány és a Hanns Seidel Alapítvány csütörtök esti budapesti rendezvényén hangsúlyozta: a saját életük védelme érdekében polgárháború elől menekülőket be kell engedni Európába, a gazdaságiakat viszont nem. Aki értékalapú politikát folytat, az nem lehet ezen emberek segítése ellen - mondta a nem gazdasági okokból menekülők ügyéről a német politikus. Azt hangsúlyozta, hogy a menekültprobléma nem egy nemzeti kihívás és minden államot segíteni kell a helyzet okozta terhek viselésében. Megjegyezte: az érkezők kétharmadát jelentő gazdasági menekültek ügyének külön kezelése különbözteti meg az Európai Néppártot a szélsőséges jobboldali populistáktól, akik mindkét csoportot ugyanúgy kezelnék.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.