Pesti Srácok

Az EP baloldala elítélte az Orbán-kormányt, és vizsgálatot kezdeményez

Az EP baloldala elítélte az Orbán-kormányt, és vizsgálatot kezdeményez

Elítélte a magyar kormány akcióját az Európai Parlament. A testület többséggel – 362 igen, 247 nem szavazat, 88 tartózkodás mellett – szerdán Strasbourgban elfogadta a magyarországi helyzetről szóló állásfoglalást.

A képviselő-testület felszólítja az Európai Bizottságot, hogy haladéktalanul kezdjen mélyreható vizsgálatot annak megállapítására, hogy fennáll-e az Európai Unió értékeinek szisztematikus és súlyos megsértése Magyarországon. A tagállamokat tömörítő Tanácsot fölhívja, hogy folytasson vitát, majd fogadjon el következtetéseket a magyarországi helyzetről.

A jóváhagyott szöveg az EP szocialista, liberális, szélsőbaloldali és zöld frakcióinak közös előterjesztése volt, amelyhez csatlakozott az euroszkeptikus Szabadság és Demokrácia Európája politikai csoport 15 tagja, valamennyien az olaszországi Öt Csillag mozgalom képviselői. Mivel a négyek tervezetét a plenáris elfogadta, az Európai Néppárt és az Európai Konzervatívok és Reformerek önálló indítványairól a képviselők már nem szavaztak.

A parlamenti állásfoglalás valamennyi európai uniós intézménynek oszt feladatot, miközben aggodalmakat fogalmaz meg a jelenlegi magyarországi helyzettel kapcsolatban.

Felszólítja az Európai Bizottságot, hogy haladéktalanul kezdjen mélyreható vizsgálatot a demokrácia, a jogállam és az alapvető jogok helyzetének feltárására, valamint annak megállapítására, hogy fennáll-e az Európai Unió értékeinek szisztematikus és súlyos megsértése Magyarországon. Emellett sürgeti a brüsszeli végrehajtó testületet, hogy évente értékelje a tagállamok teljesítményét a demokrácia, a jogállam és az alapvető jogok terén. Az állásfoglalás utasítja az EP állampolgári jogi bizottságát, hogy még ez év vége előtt dolgozza ki ezzel kapcsolatos javaslatait. A minisztereket tömörítő Tanácsot, valamint az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanácsot azzal bízza meg, hogy folytassanak vitát és fogadjanak el következtetéseket a magyarországi helyzetről.

A dokumentum aggodalmat keltőnek nevezi a legutóbbi magyarországi fejleményeket, mindenekelőtt a halálbüntetés bevezetéséről szóló vita ötletét, valamint a bevándorlásról kezdett nemzeti konzultációt. Megerősíti, hogy a halálbüntetés összeegyeztethetetlen az Európai Unió által vallott értékekkel, bevezetése pedig az uniós szerződések súlyos megsértésének minősülne, maga után vonva az úgynevezett 7. cikkely szerinti eljárást (ez végső esetben a szavazati jog megvonását jelentheti).

A Fidesz második Tavares-jelentésnek tartja a javaslatot, ugyanakkor üdvözli, hogy az Európai Néppárt kiállt a magyar kormánypárt mellett - mondta Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő budapesti sajtótájékoztatóján. Az EP-határozattal összefüggésben a fideszes országgyűlési képviselő megerősítette: a magyar kormány álláspontja világos, "bevándorlásellenes állásponton vagyunk".

A parlamenti állásfoglalás elítéli a bevándorlásról és a terrorizmusról rendezett nemzeti konzultációt, és a kormány által kezdeményezett országos óriásplakát-kampányt. A konzultáció tartalmát és szövegét erősen félrevezetőnek, elfogultnak és kiegyensúlyozatlannak minősíti, igazságtalannak nevezi a bevándorlás és a biztonsági kockázatok közötti közvetlen kapcsolat fölvetését. Az EP emellett az adatvédelmi szabályok megsértésével is vádolja a kormányt, mivel a kérdőívek kitöltése és visszaküldése során az állampolgárok személyes adataik megadásával nyilvánítanak politikai véleményt. Ezért a képviselő-testület fölszólítja a magyar kormányt a konzultáció visszavonására.

A parlamenti állásfoglalás nem bír jogi erővel, sem az Európai Bizottságnak, sem a tagállamokat tömörítő Tanácsnak nem kötelező végrehajtania a képviselő-testület által rájuk osztott feladatokat.

Forrás: NOL.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.