Pesti Srácok

Bizonyították a bújtatott pártfinanszírozást

Bizonyították a bújtatott pártfinanszírozást

A tervezettnél egy nappal hamarabb, már kedd este elküldte a bizonyítékokat a Demokratikus Koalíció rejtett pártfinanszírozásról a Miniszterelnökség az Európai Bizottság (EB) regionális főigazgatójának – tájékoztatta a Napi Gazdaságot Csepreghy Nándor helyettes államtitkár.

Kedden Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter Walter Deffaával, az Európai Bizottság (EB) regionális főigazgatójával tárgyalt Brüsszelben, ahol a miniszter közölte: a kormány szerint nem volt elég körültekintő a bizottság, amikor a Gyurcsány Ferenc tulajdonában álló Altus Zrt.-vel másfél milliárd forint értékű szerződést kötött.

A magyar kormány álláspontja szerint ez tiltott pártfinanszírozásnak minősül. Ezt azonban nem hajlandó elismerni az EB, amíg nem bizonyítják állításukat. Csepreghy Nándor helyettes államtitkár a lapnak elmondta: Lázár János ezért már kedd este továbbította Deffaának Gyurcsány Ferenc nyilvános vagyonbevallását és az Altus Zrt. cégbírósági nyilvántartási adatait, amiből kiderül, hogy a volt miniszterelnök 100 százalékos tulajdonosa az Altus Zrt.-nek, így annak éves nyeresége is teljes mértékben őt illeti. Mellékelték továbbá a Demokratikus Koalíció korábbi közleményét, amelyben az szerepel, hogy Gyurcsány Ferenc 16,2 millió forinttal támogatta a pártot magánszemélyként.

PestiSracok facebook image

Mindeközben száznyolcvan fokos fordulatot vett Gyurcsány Ferencnek a DK támogatásával kapcsolatos álláspontja. A párt elnöke tavaly szeptemberben ugyanis még hevesen tiltakozott az ellen, hogy milliárdosként komoly összegekkel támogassa az állítása szerint szegény pártját. „A tavalyi év pénzügyi beszámolójából látszik, hogy nagyjából 6 millió forintot adtam a DK-nak. De muszáj normálisnak maradni, egy percig sem szabad azt az érzést kelteni, hogy a párt működésének az a feltétele, hogy a pártelnök hozza be időnként a támogatást. Onnantól a pártelnök nem kritizálható, nem leváltható. Az nem párt onnantól, hanem részvénytársaság, és azt nem szeretném” – jelentette ki akkor Gyurcsány.

A DK elnöke tavaly mégis majdnem háromszoros összeggel, 16,2 millió forinttal támogatta pártját, amit az Altusból származó osztalékából fizetett. „Tavaly 16 millió forinttal támogattam a pártot, és büszke vagyok rá, hogy ezt megtehettem. A feleségemmel szoktam megbeszélni, hogy a törvényesen leadózott jövedelmemet mire költöm el, ehhez a miniszterelnöknek semmi köze” – mondta a napokban a DK elnöke, aki manapság már úgy emlékezik, hogy az utóbbi években csupán 1-2 millió forinttal járult hozzá pártja működéséhez.

Lázár János keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján azt kérte Gyurcsánytól, lépjen vissza az EB megbízásától. Ezzel szerinte a „haza iránti elkötelezettségről tenne tanúbizonyságot”. A Napi Gazdaság C-pont című online műsorának erre a volt miniszterelnök úgy reagált: „Hallgatok Lázár Jánosra, és jó hazafi leszek, ezért aztán, hogyha, mint kiderült, tisztességes, normális feltételek között nemzetközi elismerésben részesülünk, akkor azt nem utasítjuk vissza.”

Forrás: Napi Gazdaság Online

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.