Pesti Srácok

Csekély hatással vannak a görög események a magyar gazdaságra

null

Varga Mihály szerint a görög válság legújabb eseményei csekély hatással vannak a magyar gazdaságra, a görög gazdaság kereskedelmi kapcsolatai Magyarországgal viszonylag mérsékeltek, a külkereskedelmi áruforgalomnak mindössze 0,4 százalékát adják.

A nemzetgazdasági miniszter a Díj a sikeres vállalkozásokért elismerések átadását követően hétfőn újságíróknak azt mondta, a görög bankrendszer hatása a magyar bankszektorra elenyésző, Magyarországon nincsenek jelen görög bankok, ellentétben Bulgáriával vagy Szerbiával. A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy két hatással számolni kell: az egyik az árfolyam alakulása, a másik pedig az állampapírok hozamaira gyakorolt hatás.

Kiemelte, az elmúlt hetekben az árfolyamot tekintve a világpiacok már beárazták a görög válság aktuális eseményeit, egy esetleges görög csőd vagy az eurózónából való kilépés hatását. Az állampapírpiacon azonban előfordulhat, hogy a befektetők most a perifériaországok állampapírjai helyett más területeken keresnek befektetést, így az állampapírok hozamának emelkedésére lehet számítani, de itt sem kell drasztikus, érzékeny hatással számolnia Magyarországnak.

PestiSracok facebook image

Varga Mihály kiemelte: a kormány figyeli a piacokat, és ha komolyabb változásokat érzékel akár az árfolyamot, akár az állampapírok hozamait illetően, akkor lépni fog.

A miniszter szerint a turizmuson egyelőre még nem érződnek a görög válság fejleményei. "Sok magyar család turisztikai célpontja Görögország, ebben a vonatkozásban még nem látszanak a válság fejleményei, az sem érezhető, hogy drasztikus hatásra, változásra kellene felkészülni" - mondta Varga Mihály, hozzátéve, hogy az igazi turisztikai szezon csak július-augusztusban lesz.

Varga Mihály kiemelte: a hatások nagymértékben függnek attól, hogy a görög bankrendszer fizetőképessége hogyan marad fenn. Ha ugyanis a görög bankrendszerben jelentősen korlátoznák a készpénz-felvételt, a fizetési tranzakciókat, az erőteljesen elriaszthatná a magyar turistákat, mert "senki sem akar olyan országba utazni, ahol bizonyos korlátozások vannak érvényben" - mondta a nemzetgazdasági miniszter.

Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára a tárca egy másik sajtótájékoztatóján elmondta: a görög válság az állampapírok hosszabb lejáratain érezteti hatását, a rövid futamidejűeknél kevésbe érződnek a fejlemények.

Az NGM államtitkára rámutatott: most látszik, hogy visszaigazolódik az a kormányzati stratégia, amely az államadósságon belül a devizaadósság leszorítására irányul, és már eddig is sikereket ért el. "Az ország külső sérülékenysége az államadósság finanszírozásán keresztül is mérséklődött, most 35 százalék körül van a devizaadósság aránya a teljes államadóságon belül" - emelte ki Banai Péter Benő.

Forrás: mti

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.