Pesti Srácok

Harrach Péter: Európa nem lesz Európa, ha folytatódik a bevándorlás

Harrach Péter: Európa nem lesz Európa, ha folytatódik a bevándorlás

Harrach Péter szerint Európa rövidesen nem lesz Európa, ha a távoli országokból érkezők bevándorlása folytatódik. A KDNP-s politikus kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában bírálta az unió bevándorlással kapcsolatos politikáját.

Harrach Péter arról beszélt, hogy a távoli kultúrák nem képesek integrálódni Európában, a multikulturális társadalom pedig megbukott. Azt mondta, nem érti az "ultraliberális döntéshozókat", azokat, akik a korlátlan bevándorlás hívei.

A KDNP-s képviselő szerint a jelenlegi súlyos helyzetben két fontos alapelvnek együtt kell érvényt szerezni. Egyrészt ki kell mondani, hogy - az európai kultúráért és a magyar emberekért felelősséget érezve - nem engedhető meg, hogy tömegek vándoroljanak be Magyarországra és Európába. Másrészt legalább ilyen hangsúllyal ki kell mondani azt is, hogy "a segítségre szoruló emberen segítenünk kell". Az üldözöttek és a gazdasági bevándorlók között azonban különbséget kell tenni. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a bevándorlók között "bűnözők és terroristák lapulnak meg", akik veszélyeztetik az emberek életét és biztonságát.

PestiSracok facebook image

A KDNP szerint a hosszú távú megoldás az - mondta -, ha a szülőföldön maradáshoz megadnak minden segítséget. Szerinte ugyanakkor az unió vezetéséről nem lehet elmondani, hogy hatékony lenne. "Erős kifejezés, ha azt mondom, hogy az unió impotens, de lényegében erről van szó". Szerinte a menekültügyben határozott lépésekre van szükség, és ezt szorgalmazza Magyarország is. A helyzet menekültügyben súlyos, ezért reméli, hogy rövidesen megváltoztatják az uniós szabályozást.

Forrás: mti

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.