Pesti Srácok

Kishantos ügyében a Földművelésügyi Minisztérium a Kúriához fordul

null

Kishantos ügyében a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a Kúriához fordul - közölte szerdán az agrártárca.

Szerdán a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék az elsőfokú ítéletet megváltoztatva, jogerősen érvénytelenné nyilvánította a magyar állam és a Mezővidék Bt. közötti földhaszonbérleti szerződést, helyt adva a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. keresetének. A kft. további három kereseténél új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot a törvényszék.

A részítélet ismertetésekor a bíró közölte: jogszabályba ütközik, ezért érvénytelen egy olyan szerződés, amelynél az egyik szerződő fél, a nyertes pályázó nem felelt meg a jogszabályban előírt pályázati feltételeknek, azaz nem indulhatott volna a pályázaton.

PestiSracok facebook image

A szaktárca emlékeztetett arra, hogy a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. és az állam között 2007 óta számos per volt és van folyamatban. A 452 hektárnyi állami terület használatával, valamint a kft. és az állam közötti szerződésekkel kapcsolatos perek kivétel nélkül az állam számára kedvező ítélettel zárultak.

Felidézték: a kft. bérleti szerződése 2013-ban lejárt, a 452 hektár állami tulajdonú földet nyilvános haszonbérleti pályázaton hasznosította a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet. Míg korábban egy kft. bérelte ezt a területet, a Földet a Gazdáknak Program eredményeként most kilenc új bérlő nyerte el a gazdálkodás lehetőségét.

Az FM szerint a Kishantosi Kft. részéről képtelenek voltak elfogadni azt a tényt, hogy nem ők, hanem hét helyben lakó családi gazda, egy helyi agrárvállalkozás és egy szakiskola nyerte el az állami földek bérleti jogát. A Kft. jogellenes magatartása okán indult birtokperek mindegyike az állam számára kedvező ítélettel zárult - közölte a minisztérium.

Emlékeztettek arra is, hogy a legkisebb birtoktest bérleti jogát elnyerő Mező Vidéke Bt. haszonbérleti szerződését a kft. megtámadta. A 27 hektárt elnyerő családi vállalkozás szerződésének érvényességét vitató elsőfokú bírósági eljárás mind a bt., mind az állam számára kedvező ítélettel zárult.

Szerdán azonban az első fokú ítélettel szögesen ellentétes másodfokú ítélet született, vagyis a kilenc új bérlő közül egy birtoktest vonatkozásában teljesen ellentétes tartalmú ítélet született első és másodfokon. A minisztérium szerint ez indokolja, hogy a végső döntést a Kúriától kérjék.

Egyben a közlemény leszögezi: sem a Fővárosi Törvényszék szerdai ítélete, sem egy esetleges kúrai ítélet nem érinti a Kishantosi Kft. 2013-ban lejárt földhasználati szerződését.

Forrás: mti

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.