Pesti Srácok

Lezárták a Nyugati pályaudvar csarnokát egy gyanús csomag miatt

null

A rendőrség ideiglenesen lezárta a budapesti Nyugati pályaudvar csarnokát a vonat- és utasforgalom elől, mert egy gyanús csomagot találtak - közölte a Mávinform vasárnap kora délután.

A tájékoztatás szerint a tűzszerészeti vizsgálat ideje alatt utasok nem tartózkodhatnak a csarnokban, ezért a vonatok a külső vágányokról indulnak és oda is érkeznek. A vasúttársaság közölte azt is, hogy a szegedi Intercityről az utasokat leszállították, az a vonat majd csak a vizsgálat befejezése után indulhat el.

A rendőri intézkedés miatt a Budapest-Nyugati pályaudvaron késések előfordulhatnak.

PestiSracok facebook image

Frissítés: Közveszéllyel fenyegetés miatt eljárás indul a Nyugati pályaudvaron talált csomag miatt - közölte Pap Judit, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese. A csomag átvizsgálása miatt ideiglenesen le kellett zárni a Nyugati pályaudvar csarnokát, amelyet 14 óra után nem sokkal nyitottak meg ismét.

A gazdátlan csomagot egy takarítónő találta meg az egyik álló szerelvényen. A műanyag szerszámos ládában egy ketyegő ébresztőóra és egy "bumm" feliratú papír volt elhelyezve - ismertette a sajtóügyeletes. A gyanús csomag miatt riasztották a tűzszerészeket, akik megvizsgálták a csomagot, amely végül nem bizonyult veszélyesnek - tette hozzá.

A rendőrségi intézkedés miatt mintegy félórára lezárták a Nyugati pályaudvar csarnokát, a vonatok addig a külső vágányokról indultak és oda is érkeztek. A Mávinform tájékoztatása szerint a Szegedre induló Tömörkény Intercity 25 perces késéssel hagyta el a pályaudvart, a többi vonat közlekedésében nem okozott nagyobb fennakadást a rendőrségi vizsgálat.

Forrás: mti

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.