Pesti Srácok

Már tízezer magyar az „Élő bolygónk" mellett

null

Már több mint tízezren támogatták a köztársasági elnök, Áder János klíma-kampányát - közölte a köztársasági elnök hivatala a PestiSrácok.hu érdeklődésére. Mint ismert, Áder János elsőként csatlakozott Al Gore, volt amerikai alelnök klímavédelmi kezdeményezéséhez, amely Magyarországon az Élő Bolygónk kampányként vált ismertté. A május 7-én indult kezdeményezéshez világszerte egymilliárd támogató aláírást szeretnének összegyűjteni, azaz a világon minden hetedik embert meg szeretnének szólítani. Magyarországon ez mintegy egymillió négyszázezer támogatói aláírást jelent. A kampány célja, hogy az év végén, Párizsban megrendezni kívánt klímakonferencián a korábbi Kiotói Egyezmény alól kibújó nagyhatalmakat (Kína, Amerika, India) a világ nyilvánossága előtt kész helyzet elé állítsák. Az Áder János által életre hívott élőbolygónk.hu elnevezésű magyar nyelvű társoldal népszerűsítése érdekében időközben civil szervezetek, a Fővárosi Közgyűlés tagjai, a megyei jogú városok képviselői, valamint a Sziget szervezői is felszólaltak.

Ha egyetért a kezdeményezéssel, itt aláírhatja.

Fotó: mandiner.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.