Pesti Srácok

Pintér már két éve felvetette a kerítésépítés lehetőségét

null

A belügyminiszter már 2013 májusában felvetette a határok megerősítésének, a kerítésépítésnek a lehetőségét az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának egyik ülésén; Pintér Sándor már akkor figyelmeztetett arra, hogy a migrációs kérdés óriási nyomást jelent Európának - közölte a Napi Gazdasággal a testület fideszes alelnöke.

Németh Szilárd a lap szombati számában megjelent interjúban arról is beszélt, hogy a kerítés felállításának előkészítéséről szóló döntést hírszerzői jelentések ismeretében hozták meg. Jelezte: a határőrizeti szervek és a rendőrség együttműködnek a titkosszolgálatokkal is.

A magyar-szerb határszakaszon felállítandó 175 kilométer hosszú, négy méter magas biztonsági kerítésről azt mondta, az úgynevezett NATO-kerítés lesz, ami azt jelenti, hogy arra rátesznek még egy olyan dróthálót, ami megakadályozza, hogy át lehessen mászni rajta.

PestiSracok facebook image

A lap egy másik cikkében arról írnak, hogy Botka Lászlón, Szeged szocialista polgármesterén kívül minden megkérdezett polgármester és a két érintett megyei közgyűlési elnök is támogatja a kerítés megépítését a magyar-szerb határon.

Forrás: Napi Gazdaság Online/ hvg.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.