Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarországra nehezedik a legnagyobb nyomás menekültügyben

Szijjártó: Magyarországra nehezedik a legnagyobb nyomás menekültügyben

"Magyarországra nehezedik a legsúlyosabb és legjelentősebb nyomás menekültügyben, az adatok szerint több bevándorlót regisztrálnak nálunk, mint Olaszországban vagy Görögországban" - mondta el Szijjártó Péter az M1 csütörtök reggeli műsorában.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy az év első 5 hónapjában Magyarországra 50 430 bevándorló érkezett, míg Görögországban 48 ezer, Olaszországban pedig 47 ezer bevándorlót regisztráltak. A magyar-szerb határon felállítandó biztonsági kerítésre utalva azt mondta, az unió keresi a konszenzuson alapuló közös megoldást, de Magyarország nem ér rá. Elmondta, hogy bár a nemzetközi médiában inkább csak a Földközi-tengeren érkező bevándorlókat látni, arról már kevesebbet beszélnek, hogy Magyarország még nagyobb nyomást kénytelen elviselni. "Úgy tűnik, az unió nem akar tudomást venni arról, hogy a nyugat-balkáni útvonalon is tízezrével érkeznek Európába bevándorlók" - mondta.

Szijjártó szerint ebben a helyzetben evidens, hogy a kormány lépéseket tesz Magyarország, a magyar emberek megvédésére a bevándorlási nyomástól, ezért döntöttek a biztonsági kerítés felállításának előkészítéséről. Arra hívta fel a figyelmet, a kerítést a zöldhatáron állítják fel, hogy megfékezzék az illegális határátlépést, vagyis legálisan továbbra is be lehet majd lépni a határátkelőhelyeken. Szerdán telefonon beszélt a szerb külügyminiszterrel, és jövő szerdán, a belügyminiszter előterjesztésének ismeretében újra tájékoztatni fogja őt a fejleményekről.

PestiSracok facebook image

A bevándorlás kérdése várhatóan az uniós külügyminiszterek hétfői luxembourgi tanácskozásán is szóba kerül majd, nagyon hangsúlyosan újra fel fogja hívni a figyelmet arra, hogy Európába két útvonalon érkeznek bevándorlók nagy számban.

Szijjártó Péter a TV2 Mokka című műsorában azt is mondta, hogy a magyar kormány szerint az unión kívül kell kezelni a kérdést. Példaként említette, hogy amikor az unió tárgyalásokat folytat - kereskedelmi kedvezményről, pénzügyi támogatásról, fejlesztési programokról - azokkal az országokkal, ahonnan a bevándorlók nagy számban érkeznek, akkor világossá kell tenni: a pénzt úgy költsék el, hogy ne kényszerítsenek senkit arra, hogy politikai vagy gazdasági okokból el kelljen hagynia az országot. Arra a kérésre, kommentálja Ferenc pápa mondatát, azt mondta: teljes mértékben egyetért azzal, hogy azokat segíteni kell, akiket otthonuk elhagyására kényszerítenek. Hozzátette: ha az embereknek gazdasági okból kell elhagyniuk otthonukat, akkor az okot kell megszüntetni. Az emberi méltóság megsértését kell megakadályozni, ezeket az országokat segíteni kell abban, hogy egyetlen család se legyen, amelynek gazdasági okból el kell hagynia az otthonát - mondta a miniszter.

Az azonban más kérdés, ha politikai menekültekről van szó, hiszen Magyarország mindig is befogadta őket, mindig menedéket adott azoknak, akiket a diktatúrák elüldöztek - jelentette ki Szijjártó Péter.

Forrás: mti

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.