Pesti Srácok

Titkosszolgálati érvek a határzár mellett

Titkosszolgálati érvek a határzár mellett

A kormány nem véletlenül indította el a nemzeti konzultációt, Pintér Sándor belügyminiszter már két éve figyelmeztetett, hogy a migrációs kérdés óriási nyomást jelent Európának, és már ekkor felvetette a határok megerősítését, a kerítés megépítését – derül ki a Napi Gazdaság Németh Szilárddal készített interjújából. A parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke szerint az illegális bevándorlást az Európai Unión kívül, de az unió gazdasági segítségével kell megállítani.

"Jelenleg az tudható, hogy négy méter magas, úgynevezett NATO-kerítést kell csinálni, ami azt jelenti, hogy négy méter magas részen rátesznek még egy olyan dróthálót, ami fizikailag megakadályozza, hogy át tudjanak rajta mászni. Azt tudjuk még, hogy a kerítés 175 kilométer hosszan épül meg, és az összes határátlépő hely megmarad. Természetesen nemcsak ettől a műszaki zártól várjuk, hogy kevesebben legyenek az illegális határátlépők, hanem a határőrizeti szervek nagyon komoly jelenlététől is. Minderre azért van szükség, mert a balkáni útvonalon, a magyar–szerb határon május 31-ig 50 430 migráns érkezett az országba, Olaszországon keresztül pedig 47 008-an jutottak be az unió területére. Naponta több mint 500 illegális migráns jön hazánkba, csütörtökön már 58 ezer fölött volt a számuk, szemben a 2014-es 42 277 fővel. Jól látszik, hogy június végére a 60 ezret bőven túllépik, szeptemberre elérheti ez a szám a 100 ezret, az év végére pedig akár 150 ezer is lehet az illegális bevándorlók száma."

"Nem véletlenül indítottuk el a nemzeti konzultációt, nem véletlenül beszéltünk erről már az év elején. 2014 őszétől kezdve már nyilvánvalóvá vált, hogy nő az illegális határátlépők száma, akik elsősorban koszovói albánok voltak. Ezért kellett nagyon sürgős intézkedéseket tenni, ezért tárgyalt a magyar és a szerb belügyminiszter. Ezért fogalmazta meg Pintér Sándor, hogy ezt a problémát a jelenlegi jogszabályokkal, szabályozással nem tudjuk megoldani, csak úgy, ha nemzeti hatáskörbe kerül. Egyébként magát az illegális bevándorlást – tehát azt, hogy a menekültek gazdasági okokból, a jobb élet reményében, szervezett bandák általfelbiztatva és irányítva jönnek az Európai Unióba – az Európai Unión kívül kell megállítani. Ez úgy lehetséges, hogy az érintett területeken, Ázsiá­ban, a Közel-Keleten és Afrikában jelentős gazdasági akciókat indít el az Európai Unió."

PestiSracok facebook image

Forrás: Napi Gazdaság Online

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.