Pesti Srácok

Deutsch Tamás nem lesz a paralimpiai bizottság elnöke

Deutsch Tamás nem lesz a paralimpiai bizottság elnöke

Nem jelöltette magát a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének Deutsch Tamás, a testület alelnöke, aki jelenleg ügyvivőként vezeti a szervezetet.

A politikus a Napi Gazdaság pénteki számában megjelent interjúban elmondta: 2010 óta a bizottság vezetőségének tagja, és jelenlegi pozíciójában, alelnökként szeretné folytatni munkáját. Két hete ideiglenesen Deutsch Tamás lett a parasport elnök Gömöri Zsolt távozása után. A Paralimpiai Bizottság július 6-án tart rendkívüli közgyűlést, amelyen megválasztják az új elnököt és három elnökségi tagot is kijelölnek.

Az internetről szóló nemzeti konzultáció lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos a konzultáció lényeges kérdésének tekintette, hogy milyen módon érhető el az olcsóbb internet: áfa-csökkentéssel, a távközlési cégeket érintő közműadó csökkentésével, vagy a piaci verseny erősítésétől remélt árcsökkentő hatás által.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/Origo.hu

Fotó: Origo.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.