Pesti Srácok

EU-csúcsot tartanak a görög helyzet miatt

EU-csúcsot tartanak a görög helyzet miatt

Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak a görögországi helyzet megvitatása céljából ma este az eurót használó EU-tagállamok állam-, illetve kormányfői.

A csúcsértekezletet Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hívta össze a vasárnapi görögországi népszavazás eredményének ismeretében, miután a görög választók döntő hányada nemet mondott az ország nemzetközi hitelezőinek reformjavaslataira.

A tanácskozásra Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság, Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminisztert, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport, valamint Mario Draghit, az Európai Központi Bank (EKB) elnökét is meghívták.

PestiSracok facebook image

Egy görög kormányzati tisztségviselő közlése szerint Görögország új javaslatokat terjeszt elő a csúcsértekezleten, ebben állapodott meg Angela Merkel német kancellár és Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök.

A görög kormány valamivel több mint egy héttel ezelőtt úgy döntött, nem folytatják a tárgyalásokat az esetleges reformintézkedésekről az országnak folyósított kedvezményes hitel folyósítását koordináló és a reformokat ellenőrző intézményi hármassal, az Európai Bizottsággal, az EKB-val és az IMF-el, hanem július 5-én népszavazást tartanak a hitelezők legutolsó ajánlatáról. Ennek elutasítása mellett tette le voksát vasárnap a görög választók több mint hatvan százaléka.

Forrás: hvg.hu/MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.