Pesti Srácok

Forintosítás: újabb leveleket küldenek a bankok

Forintosítás: újabb leveleket küldenek a bankok

Az Erste magyarországi csoportjánál az elszámolás újabb szakaszában több mint 160 000 levelet adnak postára, a CIB csoport elszámolással érintett társaságai pedig mintegy 109 000 forint alapú, vagy deviza alapúnak nem minősülő deviza szerződéssel kapcsolatosan számolnak el - közölték a pénzintézetek.

A bankoknak augusztus elsejével a forinthiteleseknek, és a kölcsönüket devizában törlesztőknek is meg kell kezdeniük az elszámolásokról szóló levelek kiküldését. Az Ersténél kevesebb az érintett ügyfél, mint a tavasszal lezajlott elszámolásakor, de a banki működés során ez az elszámolás is hasonló feladatot ró a pénzintézetre. A bank jelezte, hogy az elszámoló leveleket 2015 augusztus elseje és szeptember vége között postázzák. A zökkenőmentes folyamat-szervezés érdekében augusztus elején megkezdik az első ügyfélcsoport elszámolását. Az Erste fiókhálózata is felkészülten várja az ügyfeleket, és a forintositas.hu oldalon létrehoztak egy, a kifejezetten forintos kölcsönszerződéssel rendelkezők számára szóló információs oldalt. Ezen kölcsönszerződések természetéből fakadóan a visszatérítésre jogosultak köre és a visszafizetés mértéke is kisebb lesz - jegyezték meg az Erste közleményében.

A CIB csoport elszámolással érintett társaságai mintegy 109 000 forint alapú vagy deviza alapúnak nem minősülő deviza szerződéssel kapcsolatosan számolnak el, mivel a magyar állam elleni perben a bíróság megállapította az egyoldalú kamat-, díj-, vagy költségemelést lehetővé tevő szerződéses kikötéseket a 2010. november 26. napja előtt létrejött szerződések vonatkozásában. Ezek közül mintegy 7000 a lízingtársaságoknál, 102 000 szerződés pedig a banknál van. A bank emlékeztet arra, hogy a vonatkozó törvények adta lehetőségével élve a Magyar Nemzeti Bank közérdekű keresetet nyújtott be egyes pénzügyi intézmények - köztük a CIB Bank és a CIB Lízing - ellen annak megállapítására, hogy a 2010. november 26. és 2014. július 26-a között létrejött forint alapú, illetve devizaalapúnak nem minősülő deviza fogyasztói kölcsönszerződéseknél alkalmazott kamatokat, díjakat és költségeket tisztességesen állapították-e meg, illetve a bank és a lízingtársaság végrehajtott-e egyoldalú kamat- vagy díjemelést. Közölték: jelenleg még folyamatban vannak ezek a peres eljárások.

PestiSracok facebook image

Ha ezek a perek 2015. augusztus 1-jéig befejeződnek, és az eljárások során azt állapítják meg, hogy a 2010. november 26. és 2014. július 26. között létrejött forint alapú, illetve deviza alapúnak nem minősülő deviza fogyasztói kölcsönszerződések esetében is tisztességtelenül kötötték ki, illetve egyoldalúan emelték meg az alkalmazott kamatokat, díjakat, illetve a költségeket, akkor a CIB Bank és a CIB Lízing elszámol érintett ügyfeleivel. Ez azt jelenti, hogy a jogszabályban foglalt határidőre, azaz 2015. szeptember 30-ig ezeknek az ügyfeleknek is megküldi az elszámolásról szóló tájékoztatást - tájékoztatott a CIB Bank kommunikációs osztálya. Ha az eljárásokat 2015. augusztus 1. után fejezik be, az elszámolás megküldésének végső határideje a polgári peres eljárás befejezésétől számított hatvanadik nap. A kedvezményes végtörlesztéssel érintett ügyfelekkel - korábban benyújtott kérelmük alapján - legkésőbb 2015. november 30-ig számolnak el a CIB Csoport elszámolással érintett társaságai, igazodva a jogszabályi előírásokhoz.

A CIB elszámolási folyamatát befolyásolhatja, hogy múlt pénteken július 30-ra halasztotta a határozathozatalt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kontra CIB Bank Zrt. közérdekű perben a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla. Az MNB 16 pénzügyi intézménnyel szemben indított közérdekű keresetet a forintalapú és ténylegesen devizában törlesztett hitel-, kölcsön-, és lízingszerződéseikkel kapcsolatos, tisztességtelennek minősített egyoldalú kamat-, díj- vagy költségemelések miatt.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.