Pesti Srácok

Forintosítja a kormány a devizaalapú autóhiteleket

Forintosítja a kormány a devizaalapú autóhiteleket

A kormány a lakáshitelesekéhez hasonló segítséget nyújt a gépjármű-devizahiteleseknek – jelentette be tegnap a Nemzetgazdasági Minisztérium Varga Mihály tárcavezetőt idézve. A régóta szorgalmazott lépés több mint 200 ezer szerződést érinthet.

Megszületett a szándék, az eddigi mérlegelést követően a kormány döntött arról, hogy a devizában eladósodott autóhiteleseket is megmenti – jelentette be Tusnádfürdőn Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter ígérete szerint a jelenleginél kedvezőbb feltételekkel törleszthetnek az érintettek a jövőben. A tárcavezető emlékeztetett rá, a devizában nyújtott gépjármű- és személyi hitelek állománya közel 300 milliárd forint, a szerződések száma pedig meghaladja a 200 ezret.

Bár az autóhitelesek, a többi adóshoz hasonlóan, kaptak elszámolást bankjuktól a korábbi tisztességtelen kamatmódosítások miatt, de szemben a jelzáloghitelekkel, nem forintosították a hiteleket. Ezért például az év elején, amikor a svájci jegybank meglepetésszerűen elengedte a frankárfolyamot, az a jelzáloghiteleseket már nem érintette, de az autóhitelesek terhei drámaian megnőttek, a bankok elmondása szerint sokaknak kellett jóval hosszabb futamidőre áttenniük hitelüket. Ráadásul az elszámolással önmagában is rendszerint keveset nyertek, és az autóhitelek többsége ballon vagy bullet típusú, ami azt jelenti, hogy a kezdeti alacsony törlesztők után az adósság jelentősebb része a futamidő végére összpontosul.

PestiSracok facebook image

Nagy Márton, a jegybank hamarosan hivatalba lépő új alelnöke már többször érvelt az autóhitelek forintosítása mellett, mivel hiába képvisel arányaiban csekély reálgazdasági súlyt – az állomány értéke nagyjából a GDP egy százalékának felel meg –, jelentős társadalmi problémák alakulhatnak ki. A Magyar Nemzeti Bank tapasztalatai szerint annak, akinek van autóhitele, jó eséllyel jelzáloghitele is van, és ha az egyiknek a terheit nem bírja, a másikkal is bajok lehetnek. Ez az átfertőzés már az adósok lakhatását fenyegeti, mivel a forintosítást követően megszűnik a kilakoltatási moratórium. Az adósok terheinek ésszerűsítése Nagy Márton szerint a bankoknak is érdeke, mivel a futamidők hosszabbítgatásával maga a jármű is látványosan veszít értékéből, így egy esetleges bedőlésnél csak az eredeti érték töredékét lehet visszanyerni.

A kormányon belül eddig vegyes volt a kérdés megítélése. A jelzáloghitelek forintosításáról nem volt vita, az autóhitel ügyét viszont másodlagos kérdésnek tartották többen, hiszen egy vagyontárgyról és nem a lakhatásról volt szó. A jegybank igyekezett napirenden tartani a kérdést, épp az áttételes kockázatok miatt. Az NGM részleteket nem árult el, így arról sincsen információ, milyen árfolyamon képzelik el a forintosítást.

Az MNB már jelezte, kész biztosítani azt a nagyjából egymilliárd euró devizát saját tartalékaiból, amit az átalakítás igényel. Erre azért van szükség, hogy a bankok ne piaci forrásból jussanak forintból vásárolt devizához, mivel ezzel gyengítenék a fizetőeszközt.

Forrás: Napi Gazdaság Online

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.