Pesti Srácok

Hivatalosan is vizsgálja a paksi bővítést az EU

null

Margrethe Vestager versenyjogi EU-biztos egy keddi keltezésű levélben jelezte, hogy hivatalosan is vizsgálja, hogy a paksi atomerőmű bővítése tiltott állami támogatásnak számít-e - közölte az Energiaklub.

Mint írták, az Energiaklub és Jávor Benedek, a PM európai parlamenti képviselője még május 20-án közös levélben érdeklődött a dán biztosnál a Paks II tiltott állami támogatása ügyében folytatott nem hivatalos, előzetes vizsgálat eredményeiről, aki mostani válazában közölte, hogy május 22-én hivatalosan is elindult az az eljárás, amelynek során kiderül, hogy a beruházás finanszírozása tiltott állami támogatásnak minősül-e. Amennyiben igen, úgy az ellentétes az EU szabályaival, és Paks II költségvetésen keresztül való finanszírozását le kell állítani.

Korábban az Európai Bizottság Versenyjogi Főigazgatósága előzetes egyeztetéseket folytatott a magyar hatóságokkal az állami támogatás kérdésével kapcsolatban. A biztos leveléből azonban kiderül, hogy május végén a magyar fél hivatalosan is bejelentette Brüsszelben a projektet, arra kérve a Bizottságot, hogy vizsgálja meg, fennáll-e az ügyben tiltott állami támogatás.

PestiSracok facebook image

Ezzel szemben Lázár János május 28-i sajtótájékoztatóján még azt nyilatkozta, hogy megválaszolták az Európai Bizottság kérdéseit, és fenntartják álláspontjukat, miszerint nincs állami támogatás a paksi beruházás finanszírozásában.

Az Energiaklub a napokban tette közzé azt a gazdasági szimulációt, amelynek eredményei szerint Paks II állami támogatások nélkül nem tud majd működni: a legvalószínűbb esetben évente átlagosan 100 milliárd forint közpénzzel kellene támogatni az erőműtársaságot a működés első húsz évében ahhoz, hogy működőképes maradjon. A szervezet az elemzést eljuttatta a Versenyjogi Főigazgatósághoz. Az Európai Bizottság határozata az ügyben néhány hónap múlva várható.

Forrás: hvg.hu

Fotó: alfahir.hu