Pesti Srácok

Menekülnek a sorozás elől a kárpátaljai férfiak – kiürülnek a falvak

Menekülnek a sorozás elől a kárpátaljai férfiak – kiürülnek a falvak

Nem akarnak meghalni egy számukra teljesen értelmetlen háborúban a kárpátaljai magyar férfiak, ezért tömegesen menekülnek Ukrajnából – tudósít a NapiGazdaság.hu. A portál tudósítása szerint alig látni fiatal vagy középkorú férfit az utcákon.

A NapiGazdaság.hu szerint összetett problémát jelent a kárpátaljai magyaroknak a háború okozta fenyegetés. A fiatalok nem térnek vissza, ha rászánják magukat az elindulásra, sok esetben a családok is szétszakadnak. Ha az egész család rászánja magát a költözésre, a helyükre ukránok települnek be a háború sújtotta területekről.

Egy volt katona tájékoztatása szerint ráadásul az ukrán hadseregben katasztrofális helyzetek uralkodnak. A katonáknak sok esetben maguknak kell megvásárolniuk a sisakot és a golyóálló mellényt, ha túl akarják élni az összecsapásokat. „A katonák a kiképzéseken sokszor egész nap csak fekszenek a fűben, még enni sem kapnak. A környékbeli falvak lakossága szánja meg őket, és visz nekik enni. Ruhát sem adnak nekik, hetekig úgy vannak, ahogyan megérkeztek a kiképzésre. Én is magamnak vettem meg az egyenruhát, a bakancsot és a „tökfödőt” – idézi a lap.

PestiSracok facebook image

A portál szerint ősszel újabb társadalmi robbanás várható Ukrajnában. Teljes cikk

itt

olvasható. Forrás: napigazdasag.hu Fotó: euroradio.fm

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.