Pesti Srácok

Perismétlés jöhet a Mol–INA-ügyben

null

Hatályon kívül helyezte az Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök büntetőügyében hozott ítéletet a horvát alkotmánybíróság, írja a Napi Gazdaság Online. A portál úgy tudja, a pert valószínűleg meg kell ismételni, de Sanader egy másik ügy miatt börtönben marad.

A Jutarnij List című zágrábi napilap adta hírül tegnap két forrására hivatkozva, hogy a horvát Alkotmánybíróság kedden hatálytalanította az Ivo Sanaderre kiszabott 8 és fél éves letöltendő szabadságvesztésről szóló jogerős ítéletet a Hypo Bank- és a Mol–INA-ügyek egyesített perében. A döntéshez vezető körülmények egyelőre ismeretlenek, ami viszont biztos, hogy Ivo Sanader perét ebben az ügyben meg kell ismételni, Sanader pedig egy másik ügy miatt vizsgálati fogságban marad.

A Napi Gazdaság korábban úgy értesült, hogy az ítélet alkotmányellenességéről szóló határozatot Hernádi Zsolt és ügyvédje ősszel várta volna, addig pedig nem számítottak fejleményre a Mol–INA-ügyben. Hernádi Zsoltot, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatóját azzal vádolják, hogy Ivo Sanaderrel maga is részt vett az INA horvát olajipari vállat törvénytelen eladásában. Eszerint Sanader 10 millió eurónyi kenőpénzt kapott a Mol­tól, aki így irányítói jogokat szerezhet az INA horvát olajipari cég felett. A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította a Sanader-perben elhangzottakat és állította, hogy soha nem korrumpált egyetlen politikust sem.

PestiSracok facebook image

Sanadert a zágrábi bíróság még 2012 novemberében ítélte el nem jogerősen nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt. Tavaly a legfelsőbb bíróság az ítéletet nem jogerősen nyolc és fél évre enyhítette. Májusban a horvát sajtóban jelent meg, hogy az egykori horvát miniszterelnök eljárási hibákra hivatkozva az alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért. Az alkotmánybíróság akkor kimondta: az Ivo Sanader ellen hozott ítélet alkotmányellenes, ami sokat javíthat Hernádi Zsolt perbeli helyzetén is, hiszen azt mutatja, hogy az eljárás során akár törvénytelen eszközöket is használtak a hivatalok a volt miniszterelnök bűnösségének kimondása érdekében, írja a Napi Gazdaság Online.

Forrás: Napi Gazdaság Online

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.