Pesti Srácok

A menekülttáborról szavaznak ma Bősön – a szlovák belügyminisztert nem érdekli

A menekülttáborról szavaznak ma Bősön – a szlovák belügyminisztert nem érdekli

Háromezer helyi lakos írta alá korábban azt a petíciót, amely népszavazás kiírását kezdeményezte, a bősiek ugyanis nem értenek egyet a menekülttábor létesítésével. A népszavazás akkor lesz érvényes, ha több mint kétezer lakos él szavazati jogával. A szlovák belügyminiszter jelezte, a kormány már döntött a bősi menekülttáborról, a szavazás végeredménye nem befolyásolja azt.

A hirek.sk információi szerint augusztusban érkezik Bősre a bevándorlók első, kétszázötven fős csoportja. Mint emlékezetes, az osztrák és a szlovák kormány korábban megállapodást kötött, hogy ellenszolgáltatás fejében Szlovákia átvállal menekülteket Ausztriától. A második csoport szeptemberben érkezik majd.

Azt mi is tudjuk, hogy ez a referendum nem lehet kötelező érvényű. Egyes szlovák lapokban azonban az is megjelent, hogy emberjogi kérdésekről nem tartható népszavazás, és a cikkek szerzői szerint ez is emberjogi kérdésnek minősül. Én azonban ezzel nem értek egyet” – nyilatkozta korábban a népszavazásról Fenes Iván a község polgármestere.

PestiSracok facebook image

Jakus Zoltán, a helyi petíciós bizottság elnöke szerint a fő problémát az jelenti, hogy a terület nincs elkerítve, tehát nem zárt az az objektum, ahol majd elhelyezik ezeket a menekülteket. „Régi épületekről van szó, amelyek eredetileg a vízierőmű dolgozóinak az elszállásolására szolgáltak, most pedig az STU tulajdonát képezik“ - nyialatkozta Jakus Zoltán a hirek.sk-nak.

Bővebben a témáról

itt

és

itt

olvashat. Forrás:

hirek.sk

Fotó:

vagy.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.