Pesti Srácok

A német igazságügyi miniszter kirúgta a legfőbb ügyészt

A német igazságügyi miniszter kirúgta a legfőbb ügyészt

Menesztette a német igazságügyi miniszter a szövetségi legfőbb ügyészt kedden a netzpolitik.org című hírblog cikkei miatt hazaárulás gyanújával indított eljárás miatt.

Heiko Maas igazságügyi miniszter Berlinben kedd este tett sajtónyilatkozatában elmondta: közölte Harald Range legfőbb ügyésszel, hogy a kancellári hivatallal egyetértésben még kedden kezdeményezi az államfőnél nyugállományba helyezését, mert "tartósan sérült" a munkájába vetett bizalma. A miniszter hangsúlyozta, hogy nem felel meg a tényeknek Harald Range délelőtti kijelentése, miszerint a minisztériumtól azt az utasítást kapta, hogy vonja vissza a netzpolitik.org körüli ügyre vonatkozó független jogi szakvélemény elkészítésére szóló megbízást.

Range délelőtt azt mondta, hogy az utasításnak eleget tett, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy "elviselhetetlen beavatkozás az igazságszolgáltatás függetlenségébe, ha befolyásolnak eljárásokat, mert azok várható eredménye politikailag nem tűnik hasznosnak". Range hozzátette, hogy a szakvélemény előzetes megállapításai alátámasztották a szövetségi legfőbb ügyészség és a hírportál elleni eljárást feljelentés révén kezdeményező szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) - a belső elhárítás - álláspontját, miszerint a hírblog államtitkot sértett a kifogásolt cikkeivel.

PestiSracok facebook image

A legfőbb ügyész állításával szemben valójában pénteken megállapodtak a főügyésszel abban, hogy még a szakvélemény előzetes megállapításairól tájékoztató jelentés beérkezése előtt visszavonja a megbízást - mondta Heiko Maas.

Az államvédelmi ügyekben illetékes legmagasabb szintű vádhatóság szakmai felügyeletét ellátó igazságügyi tárca vezetője hozzátette, hogy Harald Range utódjának Peter Frank bajor tartományi főügyészt javasolja. A digitális átalakulás jogi, politikai vonatkozásaival foglalkozó hírblog az áprilisban megjelent két cikkben a BfV-nek az online kommunikáció megfigyelésének kiterjesztéséről szóló tervéről számolt be a belső elhárítás bizalmas dokumentumait ismertetve.

A legfőbb ügyészség az előző héten csütörtökön indított eljárást hazaárulás gyanújával a netzpolitik.org ellen. Pénteken Harald Range bejelentette, hogy csupán egy külső, független szakvélemény elkészítésére adtak megbízást, és annak megérkezéséig nem tesznek semmi más intézkedést. Pénteken Heiko Maas jelezte, hogy nem tartja helyesnek az eljárás megindítását, mert nyilvánvalóan nem merül fel az a gyanú a netzpolitik.org újságírói ellen, hogy ártanak akartak Németországnak vagy idegen hatalmat akarnak szolgálni a cikkek megjelentetésével.

Hétfőn Christiane Wirtz helyettes kormányszóvivő berlini tájékoztatóján azt mondta, hogy Angela Merkel kancellár osztja az igazságügyi a miniszter vélekedését az üggyel kapcsolatban, a sajtó- és véleményszabadságot pedig az egész kormány rendkívül fontos értéknek tartja, és nagy körültekintést javasol az azzal összefüggő ügyekben.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.