Pesti Srácok

Áder: a biztonság és a jólét illúzióvá vált

Áder: a biztonság és a jólét illúzióvá vált

Világunk egyre kevésbé hasonlít régi, megszokott önmagára, a biztonságunk megteremtése pedig ránk vár, hazánk valamennyi polgárára – mondta Áder János a Kossuth téren. Az államfő szerint „a haza minden előtt" fundamentumot előtérbe helyezve, közösen kell megteremteni a polgári demokráciánk új, 21. századi biztonságát.

Tíz évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy egy évtizeden belül visszatér a hidegháború veszélye Európába, hogy recsegni-ropogni kezd az euróövezet, hogy olyan népvándorlás indul, amelynek következményeként Magyarország határait is százezrével ostromolják a bevándorlók” – mondta a köztársasági elnök a honvédtisztek augusztus 20-ai, ünnepélyes avatásán elmondott beszédében.

A köztársasági elnök szerint bár a NATO-hoz és az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk után joggal remélhettük, hogy már nem kell külső fenyegetettséggel számolni, és Magyarország a jólét megteremtésében is felzárkózhat a nyugati országokhoz, ám a pénzügyi, valamint az elmúlt évtizedben lezajlott politikai, társadalmai válságok rámutattak arra, hogy mindez illúzió. A köztársasági elnök a fenyegetettségek közé sorolta a klímaváltozás háborús konfliktusokat is kiváltó hatásait, de szólt a megélhetési gondok miatt is bekövetkezett népvándorlásról is.

PestiSracok facebook image

Az Európai Unió olyan kihívásokkal került szembe, amelyekre már nem érvényesek a 20. századi megoldások, az elmúlt évek társadalmi, politikai, gazdasági és környezeti változásai pedig alapjaiban érintik mindennapjainkat – értékelt Áder János. „Ki gondolta volna, hogy jöhet olyan idő, amikor egy terrorista latorállam sakkban tarthatja a fél világot?" - tette fel a kérdést.

Az államfő példaadónak nevezte Szent István és az őt követő királyaink azon célját, hogy biztonságos és időtálló államot teremtsenek a magyarságnak. A magyarok nemzedékei pedig mindig megtalálták a módját ezen örökség megújítására, küzdelmeire pedig csak a maga erejére számíthatott – fűzte hozzá. A tatárjárás, a törökök pusztítása vagy az első világégés és a második világháború utáni nemzedékek egyaránt kivették a részüket a munkából, újra és újra megteremtve a biztonságot – idézte fel az államfő –, „hogy legyen országunk, amelyre mindig számíthatunk, és legyen hazánk, amely mindig számíthat ránk".

Áder János megítélése szerint ugyanakkor a 21. századi biztonság megteremtéséhez semmit sem kell megtagadnunk abból, amiben idáig hittünk, vagy megtagadnunk törekvéseink helyességét. A felelősség azonban nem hárítható másra, a biztonság megteremtése politikusokra, intézményekre, a gazdasági élet szereplőire, az egyházakra, a civilekre és a családokra egyaránt vár - jelentette ki.

A köztársasági elnök hangsúlyozta, szakítani kell a közönnyel, az "úgysem rajtam múlik" mentalitással is. „Rajtunk múlik, hogy a helyi közösségek megtartó erejét veszélyeztető törekvéseknek ellenállunk-e, rajtunk múlik, hogy megvédjük-e környezetünket, óvjuk-e vizeinket, erdeinket, termőföldjeinket, s az éltető levegőt" – hangoztatta Áder János.

Forrás:

MTI

Fotó:

Koszticsák Szilárd/MTI

Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.