Pesti Srácok

Czeglédy Csaba tagadja, hogy igazgatósági elnökként közvetlen döntéshozó lenne egy bűntett gyanújába került cégnél

Czeglédy Csaba tagadja, hogy igazgatósági elnökként közvetlen döntéshozó lenne egy bűntett gyanújába került cégnél

Czeglédy Csaba közleményben tagadta azokat az állításokat, hogy egy bűncselekmény gyanújába keveredett iskolaszövetkezet operatív döntéseiben részt vett volna. Elmondása szerint a hozzá korábban kapcsolódó cég „öt éve nem áll szerződéses kapcsolatban semmilyen iskolaszövetkezettel”.

Az úgytudjuk.hu internetes portál a HVG-re hivatkozva számolt be néhány hónapja arról, hogy az ügyészség vádat emelet egy iskolaszövetkezet vezetői ellen, miközben egy másik, vele összefüggésbe hozható cégtársa felszámolás alatt áll. A cikk részletesen taglalta, hogy akár a csődbűntett gyanúja is felmerülhet az ügyben.

Az úgytudjuk.hu ezzel összefüggésben írta meg, hogy a Rébuszhoz köthető az a két, végnapjait élő iskolaszövetkezet, amelyeknél a felszámolók szerint felvetődhet a csődbűntett gyanúja. Az egyik közülük egy ideig makói, majd szegedi székhellyel bejelentett Kopernikusz, a másik a Cooperitas, utóbbi a Rébusz jogutódja -írja a HVG, hozzátéve, hogy mindkét iskolaszövetkezet nagyjából fél évtizede szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal feketelistáján, amely a több mint 100 millió forinttal adósok nevét tartalmazza.

PestiSracok facebook image

A portál kiemelte, hogy a HVG cikkét idézték akkor is, amikor megírták, hogy a szálakat még mindig Czeglédy Csaba mozgatja, aki 1997 és 2000 között volt a Rébusz igazgatóságának elnöke. Idézték azt is, hogy Czeglédy állítja, másfél évtizede semmi köze a Rébuszhoz, a munkaközvetítéssel foglalkozó Human Operator Munkaügyi és Személyzeti Szolgáltató Zrt. fő részvényese, de az operatív döntésekben nem vesz részt.

Czeglédy Csaba azonban helyreigazítást kért a portáltól. Szerinte ugyanis az a mondat, miszerint úgy hírlik, a szálakat még mindig ő mozgatja, olyan valótlan tényt híresztel, amely személyhez fűződő jogait egyértelműen sérti, valamint közölte, 2010. december 31-e óta ügyvédi tevékenységet folytat, és 2010. december 31-e óta operatív módon nem vesz részt a Human Operator Zrt. életében.

Az úgytudjuk.hu ezután egyeztetett több jogi szakértővel is, akik egyöntetűen állítják, Czeglédy helyreigazítási kérelme és érvei nem helytállóak. A Human Operator Zrt. honlapján, és ami még hitelesebb, az elektronikus cégadatbázisokban a mai napig az igazgatóság elnökeként van bejegyezve, azaz a cég operatív irányításában igazgatósági tagként részt kell vennie, ez egész egyszerűen nem működhet másképp. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy vagyonnyilatkozatában szintén a Zrt. igazgatóságának elnökeként tünteti fel saját magát, amiért állítása szerint 2,4 millió forint díjazásban részesül. Ugyanezen nyilatkozatban arról is tanúságot tesz, hogy Audi S8-as típusú gépjárműve szintén a Humán Operátor Zrt. tulajdonában van – írta a portál.

Forrás: úgytudjuk.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.