Pesti Srácok

Kontrát: " a migránsok egyre nagyobb tömegben érkeznek és egyre agresszívebbek"

Kontrát: " a migránsok egyre nagyobb tömegben érkeznek és egyre agresszívebbek"

Másfélszeresére nőtt a fogvatartottak száma a büntetés-végrehajtási (bv) intézetekben 2008-hoz képest – mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár A magyar reformok működnek - Több bűnöző a börtönökben című tájékoztatóján azzal indokolta a fogvatartottak számának emelkedését, hogy a liberális büntetőpolitika nem vált be, ezért az elmúlt években többször szigorítani kellett a büntető törvénykönyvet. Ennek következtében szigorúbbak, hosszabb tartamúak lettek a szabadságvesztés-büntetések.

Kontrát Károly úgy fogalmazott: „Amíg a szocialisták idején a börtönöket, most a bűnözőket zárják be.” Hangsúlyozta: a társadalom jogos igénye, hogy a fogvatartottak dolgozzanak és járuljanak hozzá fogva tartásuk költségeihez. Jelenleg a fogvatartottak mintegy 80 százaléka dolgozik, ez az államtitkár szerint az eddig megtett intézkedéseknek köszönhető. Szólt arról is, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek maguk gondoskodnak a fogvatartottak élelmezéséről, de a zárkák ajtaját, ágyakat is készítenek a fogvatartottak, illetve külső megrendelésre is dolgoznak, például a rendészeti szerveknek. Kontrát Károly szerint a szigorúbb törvények következtében az emberek nagyobb biztonságban vannak.

PestiSracok facebook image

Csóti András, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka ismertette: a 13 736 férőhelyre jelenleg 17 500-17 700 fogvatartott jut, 2019-ig új börtönök építésével és belső fejlesztéssel 6 ezres férőhelybővítést terveznek. Egy ezer és nyolc 500 férőhelyes új börtönt építenek, illetve további ezer férőhelyes bővítést hajtanak végre. Az altábornagy felidézte: az intézetek bezárása és az elmaradt fejlesztések miatt 2008-tól folyamatosan nőtt az intézetekben elhelyezettek száma, 2010-től dinamikusan, így a múlt évben a számuk meghaladta a 18 200-at. Előrevetítette, hogy 2018-2019-re a szakmai feltételeknek megfelelő intézményrendszer állhat a magyar büntetés-végrehajtás rendelkezésére.

Az országos parancsnok 2015-et mérföldkőnek nevezte abból a szempontból, hogy januártól hatályos a bv-kódex, amely a reintegrációt helyezi előtérbe, a foglalkoztatást, az együttműködést és az egyéni értékelést. Míg 2010-ben 5600-an dolgoztak a büntetés-végrehajtási intézetekben, addig ma több mint 8 ezren, különböző képzési formákban pedig 3 ezer fogvatartott szerez új ismereteket – mondta.

Az MTI kérdésére Kontrát Károly azt mondta, 40 önkormányzat nyújtott be pályázatot, hogy településükön létesüljön új büntetés-végrehajtási intézet, tart a pályázatok értékelése, és várhatóan még az idén határoznak róluk. Elsőként a pályázó önkormányzatokat értesítik.

Kérdésre válaszolva Kontrát Károly arról is beszélt, hogy az illegális bevándorlás okozta „veszélyek” kezelésére pénteken benyújtott 13 törvénymódosítás a kormány álláspontja szerint szükséges ahhoz, hogy Magyarország, a magyar emberek biztonságban legyenek, megvédjék az országhatárokat, köztük az európai uniós külső határt is. Hozzátette: a módosítások olyan lehetőségeket adnak a rendészeti szerveknek és a honvédségnek, amelynek révén hatékonyan léphetnek fel. Azt is megjegyezte, hogy a Belügyminisztérium álláspontja szerint a törvénymódosítások az uniós szabályozásnak is megfelelnek.

Arról is beszélt ugyanakkor, hogy az unió jelenlegi szabályai nem alkalmasak arra, hogy megvédjék akár az országot, akár magát az Európai Uniót. Hozzátette: a migránsok egyre nagyobb tömegben érkeznek és egyre agresszívebbek.

Csóti András azt mondta, a büntető törvénykönyv szigorításával bizonyos mértékű fogvatartotti létszámnövekedéssel számolnak, erre a szervezet felkészült és el tudja látni a feladatát. Hozzátette: nemcsak a szabadságvesztés büntetése merülhet fel, hanem a kiutasítás is.

Szintén újságírói kérdésre Kontrát Károly az ausztriai A4 autópályán hagyott autóban 71 menekült halálát okozó bűncselekménnyel összefüggésben bejelentette: két nyomozó utazott ki Ausztriába, emellett a magyar rendőrség együttműködik az osztrák hatósággal.

Forrás: MTI

Fotó: csepel.info

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.