Pesti Srácok

Kunhalmi Ágnes megbukott a nyelvvizsgán

Kunhalmi Ágnes megbukott a nyelvvizsgán

Nem sikerült az angol írásbeli nyelvvizsgája Kunhalmi Ágnesnek, így továbbra sincs diplomája. A szocialista politikus a Napi Gazdaságnak elismerte, hogy idén sem sikerült a teljes nyelvvizsgája, csak a szóbelije van meg.

A lap szombati számában emlékeztet: tavaly márciusban derült ki, hogy az MSZP oktatáspolitikusának nincs nyelvvizsgája, így diplomája sem, bár a szocialista párt honlapján eleinte ez nem így szerepelt. Csak később korrigálták az adatokat úgy, hogy Kunhalmi Ágnes egyetemi tanulmányait abszolutóriummal lezárta, és nyelvvizsga előtt áll.

A politikus a hvg.hu-nak tavaly júniusban adott interjújában még azt mondta, hogy „egyébként őszig leteszem a nyelvvizsgát, és kiadják a diplomáimat”. Ugyanitt beszélt arról is, hogy 2005-ben közokirat-hamisításért jogerősen pénzbüntetésre ítélték. A lejárt gimnáziumi diákigazolványára olyan érvényesítő matricát ragasztott ugyanis, amit az egyik barátja szerzett neki, hogy olcsóbb, diákbérletet tudjon venni. Állítása szerint ezt később megbánta.

Forrás: Napi Gazdaság/hvg.hu

Fotó: cink.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.