Pesti Srácok

Tömegverekedés volt a kiskunhalasi menekülttáborban

Tömegverekedés volt a kiskunhalasi menekülttáborban

Hetven ember esett egymásnak, mert egymást hibáztatták a lassú ügyintézésért. A rendőrség erővel választotta szét a verekedőket.

Könnygázt és gumibotot kellett használnia a rendőröknek vasárnap Kiskunhalason, a Gábor Áron Laktanyában kialakított ideiglenes menekülttáborban, az úgynevezett meghallgató ponton (ez a hely igazából egy sátortábor, ahol a rendőrök átadják a menekültügyi hatóságnak a határon elfogott, az országba illegálisan belépő menedékkérőket).

A rendőrség közleménye szerint menedékkérők nehezményezték ujjlenyomataik rögzítését, és a szerintük lassú ügyintézést. A konfliktus akkor tört ki, mikor egy csoportot útnak indítottak a befogadó állomás felé. Az egyik, még a sorára váró ember úgy gondolta, hogy az ügyintézés a távozó csoport miatt lassult le, ezért egy követ dobott feléjük, amit tömegverekedés követett.

PestiSracok facebook image

A Készenléti Rendőrség munkatársai könnygázzal és tonfával rövid idő alatt szétválasztották a verekedésben résztvevő mintegy 70 főt, a rendőri intézkedés során személyi sérülés nem történt – áll a rendőrségi közleményben. A rend 14 óra 30 perckor helyreállt, a Gábor Áron Laktanyához megerősítő erőket vezényelt a rendőrség.

Forrás: VS.hu

Fotó: hvg.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.