Pesti Srácok

Vajnát átvilágították

Vajnát átvilágították

Lázár János tegnapi sajtótájékoztatóján adta hírül, hogy rendben lezajlott Andy Vajna átvilágítása, a kormánybiztos megfelelt a kritériumoknak.

Befejeződött Vajna András György nemzetbiztonsági átvilágítása, közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Lázár János hozzátette, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal vizsgálata szerint nemzetbiztonsági kockázat nem merült fel a kormánybiztossal kapcsolatban.

A miniszter szerint Andy Vajna az „országépítő munkában részt vehet”. Mint mondta, a vizsgálatra azért is volt szükség, mert egyeseknek nem volt elég az, hogy Vajna András György sikeres üzletember, nemzetközileg is elismert sikeres filmipari ember.

PestiSracok facebook image

„Remélem a szokásos magyar irigységből kigyógyul az ország” – tette hozzá Lázár János. Andy Vajna neve a korábbi Kormányinfókon is felmerült már. Legutóbb a filmipari kormánybiztos kaszinóérdekeltségeinek kivételes helyzete volt téma. Lázár János akkor elmondta, hogy a kaszinók játékadót fizetnek, és mivel blokkot sem kötelesek adni, így nincs áfafizetési kötelezettségük sem. A miniszter elismerte, hogy Andy Vajna kaszinói nincsenek bekötve a NAV-hoz.

Forrás: Origo

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."