Pesti Srácok

A külügyminiszter szerint a horvátok felmondták az együttműködést Magyarországgal és Európával

A külügyminiszter szerint a horvátok felmondták az együttműködést Magyarországgal és Európával

Szemenszedett hazugság, hogy Horvátország magyar kormányzati jóváhagyásával szállította vonattal migránsok tömegét egyenesen magyar területre, ráadásul horvát rendőri kísérettel. Ezt a hazugságot azóta a horvát miniszterelnök is elismerte - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombat délután a dunakeszi városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Szijjártó Péter "arcátlan magatartásnak", Magyarország szuverenitása súlyos megsértésének nevezte a történteket. Közlése szerint Horvátország ezzel "felmondta" az együttműködést, nemcsak Magyarországgal, hanem egész Európával.

A horvátok szemébe hazudnak a magyar és az európai embereknek is. Ahelyett, hogy ellátnák a bevándorlókat, regisztráció nélkül "ráöntötték őket hazánkra" - fogalmazott Szijjártó Péter.A miniszter a két ország közötti külügyi, diplomáciai helyzetet, illetve a migránsok "ránk zúdításának" körülményeit taglalva kitért arra, hogy a horvát kormányzat korábbi állítása szerint a horvát és a magyar belügyminiszter egyezett meg a menekültek Magyarországra szállításáról.

PestiSracok facebook image

Később helyi, rendőri egyezségre hivatkoztak, de egyik változat sem igaz. Pintér Sándor belügyminiszter nem állapodott meg semmiben a horvát belügyi tárca vezetőjével - szögezte le Szijjártó Péter.

Azzal, hogy - nem egyedüliként- a horvátok fittyet hánynak az EU-s szabályokra, ismét bebizonyosodott: Magyarország magára maradt, ennek ellenére "meg fogjuk védeni Magyarországot és a schengeni határt" - hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint az eddig is mélyponton lévő magyar-horvát kapcsolatok most még mélyebbre süllyedtek, és az ottani parlamenti választásokig nemigen van remény a változásra.

A tárcavezető a magyar-szerb kapcsolatokra is kitérve elmondta: Ásotthalomnál nyitva a határ, a Szerbiába vezető autópálya megnyitásának részleteiről pedig várhatóan vasárnap egyeztet a két belügyminiszter azzal a magyar kikötéssel, hogy a szerbek nem hárítanak Magyarországra újabb bevándorlási nyomást.

Arra az újságírói felvetésre, hogy mint külügyminiszter az utóbbi napokban mintha túlságosan kemény hangot ütött volna meg külföldi partnereivel szemben, ráadásul sorra rendeli magához a nagyköveteket, Szijjártó Péter kijelentette: ebben a helyzetben nincs helye a diplomáciai finomkodásnak.

"Ugyanilyen keményen fogok fogalmazni" minden alkalommal, ahányszor csak érdemtelenül támadnak bennünket. A jövőben is minden hasonló ügyben tiltakozó jegyzéket fogunk benyújtani az érintett országok külügyminisztériumaihoz - tette hozzá. Egy másik kérdésre válaszolva Szijjártó Péter értetlenségének adott hangot amiatt, hogy noha a görögök váltig hangoztatják: meg tudják védeni külső határaikat, az idén eddig 202 ezer illegális bevándorló érkezett Magyarországra Görögországon keresztül.

Arra a kérdésre, hogy történt-e lefegyverzés a Horvátországból Magyarországra irányított vonaton érkező migránsokat kísérő horvát rendőrökkel szemben, a külügyi tárca vezetője elmondta: a belügyi szervek még vizsgálják a történteket.

Forrás: MTI

Fotó: AFP

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.