Pesti Srácok

A röszkei zavargásokban részt vevő migránsokat fogtak el

null

Két embert terrorcselekmény gyanújával vettek őrizetbe a röszkei eseményekben való részvétel miatt abból a nyolc illegális határátlépőből, akiket hajnalban fogtak el a Zala megyei Gelsénél - értesült az M1 Híradója. A csatorna helyszíni információi szerint a migránsokat szállító egyik vonatról szállt le az a nyolc ember, akit a rendőrök elfogtak. Kettőjükkel szemben felmerült, hogy részt vehettek a múlt heti röszkei zavargásban, ezért terrorizmus gyanúja miatt vizsgálódnak az ügyükben. Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI megkeresésére közölte: összesen nyolc embert állítottak elő az éjszaka Zalában. Az ő ellenőrzésük és elszámoltatásuk még zajlik, ezért további információkat egyelőre nem kívánt közölni. Hozzátette: azt az információt nem tudja megerősíteni, hogy az elfogottak között valóban lehetnek-e olyanok, akiknek közük lehetett a röszkei incidenshez. A szóvivő arról is tájékoztatott, hogy nemzetközi embercsempész bandát számolt fel a magyar rendőrség közösen osztrák és szerb kollégáikkal. Csiszér-Kovács Viktória kiemelte: a határ mentéről egyre jobban visszaszorul az embercsempészet, és inkább az ország belsejében tevékenykednek, itt van ugyanis a legtöbb elfogás mostanában.

Ide tartozik az a hír is, miszerint idén már megszűnt 75 ezer menekültügyi eljárás, döntő többségében azért, mert a kérelmező időközben ismeretlen helyre távozott - közölte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal menekültügyi igazgatója. Szép Árpád az M1-en elmondta: az eljárásokat megszüntetik, mivel nem lehet megállapítani, hogy megalapozott-e a nemzetközi védelmi igény. Elutasító döntést eddig kevesebb mint kétezer esetben hoztak. Ebben az évben körülbelül százan kaptak menekültstátust, és 300-an oltalmazott, úgynevezett kiegészítő védelmi jogállást. Hozzátette, hogy az összes kérelmező negyede gyermek.

Forrás: hirado.hu

PestiSracok facebook image

Fotó: nol.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.