Pesti Srácok

Ausztria határellenőrzést vezet be és magyarázkodik

Ausztria határellenőrzést vezet be és magyarázkodik

A nagy segítőkészséggel, amelyet a Ausztria az elmúlt hetekben tanúsított, nem szabad visszaélni – áll a bécsi belügyminisztérium nyilatkozatában, amelyben azt is bejelentik, éjféltől határellenőrzést vezetnek be. Egyúttal utaltak arra, hogy az európai jog szerint Ausztria az érintett menekültek többségének ügyében nem illetékes. A menedék nem választhatják ki azt az uniós országot, amely majd védelmet nyújt nekik.

Az Európai Bizottságnak írt tájékoztató levélben az osztrák belügyminisztérium kitért arra is, hogy a határellenőrzés bevezetése a harmadik országból érkezők nagy száma miatt, valamint a közrend és a biztonság veszélyeztetésének elkerülése érdekében szükségszerű. Az intézkedéssel a rendőrség, a mentők és az ellátási rendszer túlzott kihasználtságát kívánják ellensúlyozni.

Az intézkedéseket a reggeli óráktól érvényesítik. A közlés szerint az ellenőrzések elsősorban Ausztria Magyarországgal, Olaszországgal, Szlovéniával és a Szlovákiával közös határát érintik. Pontos időpontot és helyszínt nem közöltek.

PestiSracok facebook image

Az Európai Bizottság számára készített dokumentumban Ausztria kitért a közös európai megoldás fontosságára is, miszerint az egységes európai jogi keretek összességében csak akkor működhetnek, ha minden tagállam szolidárisan közös felelősséget vállal.

Az unió szerint az Ausztria által bevezetett ideiglenes határellenőrzés megfelel a schengeni egyezmény előírásainak. A bizottság szerint az a cél, hogy a belső határok minél előbb újra megnyíljanak.

Forrás: MTI Fotó: privatbankar.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.