Pesti Srácok

Az éremtábla tíz első országa közül csak mi nem rendeztünk olimpiát – Áder János az NOB elnökével tárgyalt

null

Elmondtam a NOB elnökének, hogy az éremtáblázaton szereplő első tíz ország közül mindenki szervezett már olimpiát, kivéve Magyarországot, tehát itt lenne a lehetősége annak, hogy Budapest is ezt a lehetőséget megkapja" – nyilatkozta Áder János köztársasági elnök Thomas Bach-hal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével folytatott megbeszélése után.

Áder János a megbeszélésen ismertette azokat az érveket, amelyek Magyarország mellett szólnak a 2024-es olimpiai játékok megrendezése érdekében. Egyebek között elmondta, hogy Magyarország az olimpiai mozgalom egyik legrégebbi tagja, és hogy az ország a viszonylag kis lélekszáma ellenére az olimpiai eredmények szempontjából a világ nyolc legeredményesebb országa közé tartozik.

A köztársasági elnök szerint a magyar érvelést talán erősíti, hogy a NOB úgy döntött, változtat az eddigi gyakorlatán és egy olcsóbb, inkább környezetbarát, a fenntartható fejlődési célokat inkább szolgáló olimpiát szeretne rendezni 2024-ben. Ennek a szempontnak Magyarország és Budapest megfelel - mondta.

PestiSracok facebook image

Áder János tájékoztatta Thomas Bachot arról, hogy milyen fejlesztéseket tervez Magyarország a következő évtizedben közlekedési- és sport-infrastruktúra tekintetében, amelyek alkalmassá tehetik, teszik Magyarországot arra, hogy olimpiát rendezzen. A köztársasági elnök a NOB elnökének elmondta, hogy Magyarország túl van a gazdasági válságon, növekedési pályára állt, és az országra jellemző politikai stabilitás, amelyek fontos szempontok, amikor mérlegelni kell a következő olimpia helyszínéről való döntésről.

Áder János elmondta, hogy Thomas Bach, aki december közepén Budapestre látogat majd, rendkívül pozitívan fogadta ezeket az észrevételeket. Forrás: MTI Fotó: Bruzák Noémi/MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.