Pesti Srácok

Hende távozása után azonnal megkezdődött a katonai mozgósítás

Hende távozása után azonnal megkezdődött a katonai mozgósítás

Nem sokkal azután, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter állítólag az Orbán Viktorral folytatott, elmérgesedett vitái után lemondásra kényszerült, minden eddiginél drasztikusabb intézkedéseket hoztak a Magyar Honvédség vezetői - írja az Index információira hivatkozva a 444.hu.

Azt írják, hogy a laktanyákban mozgósítást rendeltek el, a Honvéd Kórházban pedig lajstromozni kezdték az alkalmazottak közül azokat, akiket szükség esetén el lehet vezényelni Budapestről.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn este nézte meg, hogy mi történik a magyar-szerb határon, és utána a Napi gazdaságból Magyar Időkké átvedlett kormánypárti újságnak azt mondta, hogy, „fel kell gyorsítani a kerítésépítést, és ehhez nagy létszámú élőerőt kell biztosítani. Mindenkinek fel kell készülni az intenzív munkára a következő hetekben.” Ezen kívül a kormány múlt héten megszavazott törvénycsomagja már lehetővé teszi azt is, hogy a bevándorlás okozta krízishelyzetre tekintettel a katonaságot is be lehessen vetni határvédelmi feladatokra.

PestiSracok facebook image

Hende még minisztereként azt mondta a a honvédelmi és a nemzetbiztonsági bizottságok együttes ülésén, hogy az új törvények akár 3000-3500 fő bevetését is lehetővé teszik a honvédségnél. Sajtóértesülések szerint Hende lemondásához közvetlenül a kerítésépítés elhúzódása vezetett, állítólag Orbán keményen számon kérte a késésért, mire Hende lemondott.

Forrás: 444.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.