Pesti Srácok

Kormányellenes tüntetés kezdődött a Nyugatinál

Kormányellenes tüntetés kezdődött a Nyugatinál

Pár ezren összegyűltek a Nyugatinál, ahol nemsokára megkezdődött a tüntetés a menekülthelyzettel kapcsolatos törvénymódosítások miatt a Migration Aid szervezésében. A menet most a Bajcsyn vonult, befordulnak az Alkotmány utcába, majd a menet a Kossuth térre ért, amely teljesen megtelt.

Zsohár Zsuzsanna, a Migration Aid szóvivője a Kossuth téren azt mondta: 10 hete alakult a szervezet de sosem fogják abbahagyni a munkát. Naponta 120-150 ember megy ki tőlük dolgozni a tranzitzónákba. Eddig ezrek adakoztak, ezért köszönetet mondott, hozzátéve: csak az első hat hétben hatmillió forintot költöttek buszjegyre és 70 ezer menedékkérővel találkoztak egyenként.

A kormányt felszólítják, hogy szüntesse meg a látszatintézkedést és a gyűlöletkeltést. "Nincs illegális ember sehol a világon" - mondta Zsohár. Kikéri magának a szervezet, hogy a kormány által tervezett zárt táborokat tranzitnak hívják, ami elvileg a humanitárius segítség helye lenne, nem a zárt táboroké. Azt is mondta, hogy nem hajlandóak asszisztálni a kitoloncolásokhoz és tiltakoznak a két törvénytervezet ellen is, ami szerinte "44 oldal tömény embertelenség".

PestiSracok facebook image

Forrás: hvg.hu/PestiSrácok.hu

Fotó: Börcsök Zsófia

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.