Pesti Srácok

Már a németek is kritizálják az EU migránspolitikáját

Már a németek is kritizálják az EU migránspolitikáját

Magyarországot túl sokáig magára hagyták a menekültválságban, az Európai Unió pedig túl későn reagált erre - vélekedett az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke. Elmar Brok a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak a röszkei határátkelőnél történtekről szólva kiemelte: sok menekült erőszakosan próbált átjutni a határon. Hozzátette, hogy Magyarországon meghallgatják a Németországból érkező kritikát. A német konzervatív CDU politikusa hangsúlyozta, hogy a válságot csak kialakulásának helyén lehet hatékonyan rendezni, és botrányosnak nevezte, hogy csökkentették a Szíriával szomszédos államokban működő menekülttáborok pénzügyi támogatását. A válság helyi kezelése mellett az EU-ban most az a legfontosabb, hogy gyorsan fölépítsék a migránsok méltányos elosztását szolgáló kvótarendszert, és biztosítsák az előírásoknak megfelelő regisztrációt - mondta Elmar Brok.

Steffi Lemke, az ellenzéki Zöldek parlamenti (Bundestag) frakciója ügyvezető testületének tagja, aki csütörtökön a Deutschlandfunknak Budapestről telefonon adott nyilatkozatában elfogadhatatlannak nevezte a magyar hatóságok fellépését, kiemelte: nem érdemes egymásra mutogatni, budapesti megbeszélésein pedig azt tapasztalta, hogy a magyarok úgy érzik, magukra hagyták őket a menekültválságban. Európa "túl későn, túl gyengén és rosszul" reagált a válságra, és a migrációs hullám az európai menekültpolitika csődjét eredményezte - mondta a Zöldek politikusa.

Szöveg: MTI

PestiSracok facebook image

A címlapon Elmar Brok látható. Fotó: youtube.com

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.