Pesti Srácok

Megszavazták Brüsszelben a menekültkvótát

Megszavazták Brüsszelben a menekültkvótát

Az EU-tagországok belügyminiszterei kedden nagy többséggel elfogadták 120 ezer menekült szétosztásának a tervét, miközben Csehország, Magyarország, Románia, Szlovákia ellene szavazott, Finnország pedig tartózkodott - írja a Magyar Idők, közösségi forrásokra hivatkozva.

A lap azt írja, a tanácskozásra érkező miniszterek közül többen a szolidaritás és a felelősség kettősét hangsúlyozták a sajtónak, kiemelve, hogy meg kell állapodni 120 ezer menekült elosztásáról a tagállamok között, ugyanakkor az ezt szolgáló hot spotok felállítását, a külső határok ellenőrzését és az elutasított menedékkérők, a gazdasági migránsok hazajuttatását is biztosítani kell.

A tudósítás szerint Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter humánus és felelős megoldásról beszélt, rámutatva, hogy mielőbb meg kell kezdeni a menekültek áttelepítését, ugyanakkor jelentősen meg kell erősíteni az EU határrendészeti ügynökségét, a Frontexet, emellett pedig azok visszajuttatását is fel kell gyorsítani, akikről kiderül, hogy nem jogosultak menekültstátusra.

PestiSracok facebook image

A tanácskozáson elnöklő luxemburgi tárcavezető, Jean Asselborn mindössze annyit mondott érkezéskor az újságíróknak, hogy a luxemburgi elnökség kiegyensúlyozott javaslatot készített, amelynek alapján szerinte konszenzusra lehet jutni, és mind a 28 államnak megvan a maga felelőssége - olvasható a Magyar Idők cikkében.

A lap úgy fogalmaz, Thomas de Maiziere német belügyminiszter elmondta, hogy hazája kész a kompromisszumra, és reméli, hogy ez a többi tagállamra is igaz. A konzervatív politikus úgy vélte, hogy Európa nem engedheti meg magának, hogy azt az üzenetet küldje, hogy nem képes megoldást találni.

Theresa May brit belügyminiszter ismételten hangsúlyozta, hogy hazája nem vesz részt a menekültek elosztásában, de az unión kívülről, menekülttáborokból fogadnak be menekülteket, ahogy azt korábban a brit kormány bejelentette. Ezzel May szerint a legkiszolgáltatottabbakon segítenek, megkímélve embereket attól, hogy akár az életük kockáztatásával útra keljenek Európa felé - olvasható a Magyar Időkben.

A teljes cikket

itt

olvashatja el. Fotó: maszol.ro

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.